Egyesek szerint Benjamin Franklin, az Amerikai Egyesült Államok alapító atyáinak leghíresebbike volt az infotainment, az információ és a szórakoztatás (entertainment) összeolvadásával létrejött új “iparág” megalapozója. A 13 éves Franklin, az 1700-as évek elején balladákat kezdett el írni, amelyekben olyan eseményeket mesélt el a hagyományostól eltérő módon, mint a hírhedt kalóz, Edward Teach kapitány – közismertebb nevén Feketeszakáll – életének utolsó napjai. A kiadvány sikere óriási volt: Franklin ugyanis felfedezte a hírek nyújtotta szórakoztatás lehetőségét.
Manapság szinte minden elképzelhető forrásból, azonnal információkhoz juthatunk, bármi is történjék is a világban. Éppen ezért egyre lényegesebb az információszolgáltatás mikéntje.
Vannak akik azt állítják, hogy a XX. század második felének legnagyobb üzlete a szórakoztató iparág. Mások szerint ez a cím az információ- és hírközlésnek jár ki. Jelenleg azonban, úgy tűnik, az ilyen vita egyre értelmetlenebb: az új évszázadban ugyanis éppen e két terület összefonódása, az infotainment alakíthatja majd át gyökeresen az életünket.
HÍREK – MÁSKÉPPEN. A nagy versenyben a szolgáltatók – legyen szó televízióról, rádióról, újságról vagy internetről – ráébredtek arra, hogy sokkal jobban meg lehet “fogni” a célközönséget, ha a tálalást megváltoztatják. A nézettségi listákat nem a hírek, hanem a kikapcsolódást nyújtó programok vezetik. “Éppen ezért az információipar is akkor fog működni, ha örömöt találnak benne a nézők” – foglalja össze György Péter esztéta. Ennek megfelelően válogatják ki a témákat már a híradókban is, ehhez igazodik a tálalás, s a részleteket, a hátteret olyan formában kapjuk meg, mintha moziban ülnénk, egy krimit követnénk végig. Elegendő megnézni a hazai kereskedelmi televíziók híradóit: a vágások, a hírek videoklip módjára vannak összeállítva, gyorsak, pörgősek és látványosak. Immár nem információt kapunk, hanem sztorikat. Nem csupasz híreket, hanem jól kidolgozott, érdekfeszítő témákat. “A váltás ott következett be, amikor a híradók sorsa is a kegyetlen nézettségi indexek függvényévé vált – mondja György Péter -, a CNN hírcsatorna pedig már csak ebből él, nekik tehát elemi érdekük, hogy kívánatos csomagolásban tálalják a történéseket.”
Mindez persze még hatékonyabb és érdekesebb, ha a szolgáltató lehetőséget biztosít az interaktivitásra is; mint egy nagy társasjáték. Háború tört ki egy távoli országban? Szavaztassuk meg a nézőkkel, mikor lesz vége! Lemondott a pénzügyminiszter? Ön is ezt tette volna a helyében?
Az infotainment egyik legjellegzetesebb formája a fórum. Az interneten megtalálható virtuális közösségek egy adott téma – legyen az zene, sport vagy éppen tőzsde – köré gyűlnek össze. Ennek alapját maga a hírszolgáltató biztosítja, információkat juttatva el az olvasóknak, közben azonban éppen ezáltal alakítja magát a közösséget is. A lehetőség igen vonzó: megélni az eseményeket, részese lenni a történéseknek. Az infotainment lényege itt kristályosodik ki a legjobban: az emberek szerepekbe bújva úgy múlatják az időt, hogy közben remekül szórakoznak.
A SÖTÉT OLDAL. Georg Lebord, korunk egyik nagy teoretikusa szerint a modern demokrácia egyre inkább a látványosság társadalmává alakul át, ez pedig az infotainmentre épül. Az emberek figyelme elhagyja saját privát szférájuk területét, s ráterelődik a központi elitek – államfők, médiasztárok, sportolók – magánéletére. Mindent tudni róluk, a legapróbb részletekig – a lényeg az indiszkréció teljes banalizálása, a közönségnek az az egyre természetesebbnek tekintett joga, hogy akárki legintimebb életszférájába behatoljon. Az infotainment pedig örömmel szolgálja ki ezeket az igényeket, elég csak azokra a műsorokra gondolni, amelyek emberek életét mutatják be, követve minden mozdulatukat, legyenek bármilyen helyzetben. Már nem arról van szó, hogy a Nagy Testvér figyel minket. Mi magunk váltunk Big Brotherré. Az amerikai adók lelkesen mutatták be közönségüknek Clinton elnök sexgate-botrányának minden részletét: döntse el maga a néző, hogy a biztonsági őr vagy a titkárnő irodájából lehetett e jobban nyomon követni az elhíresült eseményt. Az információ teljes transzparenciájának szenvedélye új társadalmi kapcsolatokat hoz létre: a kukkolás, a voyeurizmus kultuszát. “Az infotainment része a horror is – világít rá György Péter -, ez egy nagy kukkoló színház, ahol vájkálunk a vérben, és mindez valahol roppant szomorú.” Magyarország ráadásul ebben speciális szerepet tölt be. Az Egyesült Államokban, vagy számos európai országban a hírességekről mindent meg lehet mutatni, de az utca emberének a magánélete tabu. Nálunk azonban legfőképpen ez került a média célkeresztjébe, elég csak arra gondolni, ahogyan bemutatják egyes magyarországi kisebbségek életkörülményeit.
Az infotainment minden bizonnyal nagy üzlet. A média azonban nem veszi észre, hogy irtózatosan nagy a felelőssége. Nem lehet mindent a cirkusznak alárendelni, valahol meg kell húzni a határt, máskülönben akarva-akaratlanul újratermelődnek a társadalmi előítéletek, s darabokra törik a magánszféra kényes burka.
AZ ÖSSZEÁLLÍTÁST GAAL ILONA SZERKESZTETTE
