A kedvezményezett országok még egy fia eurót sem láttak az Európai Unió által egy évvel ezelőtt indított két új előcsatlakozási segélyalapból. A tanulópénzt azonban már megfizették.
Számolnunk kell jó néhány feszültséggel. Ezek között mindenképp első helyen áll, hogy a 6 százalékos átlagos jövő évi inflációra vonatkozó kormányzati prognózis semmiképpen sem reális.
Friss tőke érkezhet a fejlődő piacokra a következő hat hónapban az amerikai jegybank (Fed) várható kamatcsökkentései miatt, ez pedig a magyar tőzsde életét is élénkítheti némileg – véli Szálkai András, az Erste Értékpapír Rt. elemzője.#
Január elején szokás számot vetni az elmúlt és az éppen elkezdődött esztendőről - mondja Kozma Kálmán, a Gundel igazgatója, akinek most különösen alkalmas az idő mérleg készítésére, hiszen december 20-án köszöntötték az újranyitás utáni egymilliomodik vendéget.
Erősebb, mint egy hagyományos mozdony, képes feljutni a meredek hegyoldalakon is a Seraphim, az amerikai Sandia National Laboratories által kifejlesztett légpárnás vasút.#
az ÁPV Rt. átalakítása, s az utóbbi időben mindig az év végi politikai csúcsüzem idején kerül elő. Hogy aztán a januári hírszegény napokban rágódhasson rajta a sajtó, a félhomályos minisztériumi és kancelláriai irodákban pedig előterjesztéseket készíthessenek a hivatalnokok. És aztán minden maradjon a régiben.
Magyarországon az internet megjelenésével a média- és PR-szakma két irányból közelített az online reklámozáshoz. Egyrészt a hagyományos reklámokat akarják internetesíteni, másrészt pedig az online PR-t igyekeznek megteremteni.#
Miközben a magyar gazdaságot 2000-ben gyors és kiegyensúlyozott növekedés jellemezte, a nemzetközi konjunktúra lassulásának jeleit nem lehetett nem észrevenni. Márpedig a néhány éve tartó honi "mini gazdasági csodának" éppen az export volt a motorja, így félő, hogy az idén már a magyar GDP-bővülésben is megmutatkozik a világgazdaság lassulása.
A liberalizációra történő felkészüléssel és a vezetékes hívások árbevételének csökkenésével indokolja a Matáv vezetése a cégen belüli átszervezéseket és elbocsátásokat.
A szövetkezeti külső üzletrészekről szóló törvény becslések szerint 40 milliárd forintot von ki a mezőgazdaságból, a bankoknak pedig 100 milliárdos veszteséget okozhat.
Az internetes szektorban is a megfontolt, finom eszközökkel végigvitt irányváltás az ideális - mondja Báthory Balázs, aki hétköznap is igyekszik mind több időt tölteni családjával.
Visszavonhatatlanul legördül a függöny a XX. századra és válaszra vár a Vörösmarty után szabadon megfogalmazott kérdés: ment-e a közgazdászok által a világ elébb?#
A választást követő öthetes floridai huzavona után eldőlt, hogy George W. Bush lesz az Egyesült Államok új elnöke. Csapata most alakul, de annyi bizonyos: a Wall Streetre és Greenspanre nagy szüksége lesz.