FN

A szervezetlen piaci fellépés a magyar mezőgazdaság legnagyobb problémája, annak ellenére, hogy az utóbbi időben számos termelői szerveződés alakult – jelentette ki Németh Imre leköszönő agrárminiszter mai sajtótájékoztatóján. A miniszter a személyét ért egyik fő kritikai észrevétel – miszerint nem volt elég keménykezű elbocsátó – kapcsán elmondta: 3 évvel ezelőtt, amikor átvette a miniszter pozíciót [...]
2005. 04. 29. 00:00
A Befektetési Szolgáltatók Szövetsége (BSZSZ) csütörtöki közgyűlésén a tagok azt javasolták, hogy a kormány emelje meg a tavaly létrehozott 100 millió forintos tőzsdére jutási alap összegét 300 millió forintra - közölte a közgyűlésről tartott sajtótájékoztatón Cselovszki Róbert elnök Budapesten.
2005. 04. 28. 16:05
Csütörtökön vágták át a felújítási munkálatokat elindító szalagot, három héten belül megkezdődik az építkezés, 2006. őszére pedig elnyeri végső formáját az erzsébetvárosi Gozsdu Udvar.
2005. 04. 28. 15:00
Javában zajlik az amerikai gyorsjelentési szezon, melynek immár legmozgalmasabb hetéhez érkeztünk. A legnagyobb cégek a vártnál jobb eredményeket közöltek, ami a közelgő hazai szezon előtt különösen jó hír.
2005. 04. 28. 11:33
Sok oka lehet annak, ha valaki „bal lábbal kel fel”, és ezek közül a legvalószínűbb, hogy az illető nem aludt eleget. Amerikai kutatók szerint azonban még kevés alvás esetén is számottevően csökkenthető az ébredés utáni fáradtságérzet, ha a szundítást a megfelelő szakaszban szakítják meg – e tétel alapján pedig olyan ébresztőórát szerkesztettek, amely testre szabottan, [...]
2005. 04. 28. 08:00
egészen eddig teljesen pozitív visszhangra talált a befektetők körében. A tőkepiacokon nem éppen az jellemző, hogy a befektetők ujjongva fogadják egy-egy cégvásárlás hírét, a vezető magyar banknak azonban – csakúgy, mint a Molnak – eddig mindig bizalmat szavazott a piac, már akkor is, amikor még csak a tervek váltak ismertté. Az általában joggal szkeptikus befektetők [...]
2005. 04. 28. 08:00
Akár több ezer tavaly biztosítót váltó autós is tetemes díjnövekedéssel szembesülhet apró adminisztrációs mulasztásuk miatt. A kötelező felelősségbiztosítás rendszerének javítására bizottság alakult.
2005. 04. 28. 08:00
Egyensúlyi problémák is sújtják a magyar gazdaságot, ugyanakkor a „reálgazdaság", a növekedés terén is a megtorpanás jelei mutatkoznak.
2005. 04. 28. 08:00
Valamiféle misztikum övezi mifelénk a tőzsdét. Sokak szerint a tőzsdejáték mögött valójában rejtelmes és sötét ügyek állnak. E bizalmatlanságnak csalhatatlan jele még napjainkban is, hogy a legtöbben megtakarított pénzüket szívesebben őrzik a biztos bankbetétben, minthogy rizikós kötvényekbe, illetve még rizikósabb részvényekbe fektessék. Nem volt ez másképpen a boldogult békevilágban sem, amikor virágzott ugyan a tőzsdeélet, [...]
2005. 04. 28. 08:00
A tagországok belső boldogulását és az unió nemzetközi versenyképességét egyaránt az szolgálja, ha az integráció jól működik, s kiaknázza a hatalmas méretéből adódó előnyöket. A legutóbbi bővítés a korábbinál gazdaságosabb dimenziókat kínálna, ám ezek nem érvényesülnek teljes mértékben.
2005. 04. 28. 08:00
XVI. Benedek pápa első, bölcsen mérsékelt beszédének hangvételében nyoma sem volt annak a merev ortodoxiának, amely Ratzinger kardinálist, a „hit őrzőjét" jellemezte. Ma még kétséges, hogy a német pápa végrehajtja-e második doktrinális fordulatát.
2005. 04. 28. 08:00
Május végén derülhet fény arra, hogy a hitelező 11 bank felszámolásba viszi-e a NABI-t, vagy átveszi a hatalmat, s újabb egy év haladékod ad a buszgyár talpra állásához.
2005. 04. 28. 08:00
LÉNYEGES A MÉRET. Bár a magyar tőzsdei társaságok által végrehajtott akvizíciókról általában pozitív kép él a részvényesek fejében, a nemzetközi tapasztalatok ettől eltérőek, a befektetők sokszor erősen negatívan reagálnak egy nagyobb tranzakcióra. A jelentős árfolyam-reakcióhoz – ha eltekintünk a szélsőséges esetektől – az kell, hogy a megvásárolt cég mérete nagyságrendileg ne térjen el az ügyletet [...]
2005. 04. 28. 08:00
Loliense 2003, Konyári Tiszta, telt, étvágygerjesztő vörösborillatában magas alkohol, a lila él szép sötét gránátvörösbe hajlik, magas extrakt koronája poharunk falán. Súlyos ital ő, égő tűzzel, ami ugye nemcsak egy gyenge metafora, hanem a 12,5 és 13,4 közti alkoholtartalom jelzésére használt borleíró műszó. Úgyhogy az ezen a héten a Borpultra állított borunk a maga 13,5-es [...]
2005. 04. 28. 08:00
Igen nehéz elmagyarázni, mi is az a bizonyos Judas-érzés azoknak a piaci elemzőknek és zugivó könyvvizsgálóknak, akik a monogramos ingjük alatt nem a Judas Priest pólóját viselik, tehát még véletlenül sem a heavy metal szubkultúra titkos yuppie páholyának tagjai. Hogy nehezítsük a dolgot, e sorok írója sem tudja, viszont a következő víziója támadt az Angel [...]
2005. 04. 28. 08:00
Sony Vaio T2 Kinek? Sűrűn utazóknak. Mennyiért? Nem ismert. + Médialejátszó gyorsbillentyűk, igényes képernyő. – Nehezebb az 505-ösnél. Megirigyelte az ultrakönnyű, hipervékony Sony Vaio 505 Extreme (Figyelő, 2004/22. szám) sikerét a japán Toshiba, s a fenti termékre meglehetősen hajazó, ám jó pár száz dollárral olcsóbb Dynabook SS SX típussal rukkolt elő a múlt héten. A [...]
2005. 04. 28. 08:00
Olvasói sztorik