A fővárosi bíróság jogerős határozatával helybenhagyta az első fokú bírósági határozatot, amely érvénytelennek minősítette a Budapest Airport (BA) privatizációs pályázatát.
A Pécsi Sörfőzde Rt. fontolóra veszi, hogy 2-3 éven belül elköltözteti gyárát a baranyai megyeszékhelyről, ha nem tud megállapodni a várossal a jelenleginél kedvezőbb vízdíjról.
A bor jövedéki adójának eltörlésével mintegy kétmilliárd forint marad a gazdák zsebében, amit azonban ellenőrzésekre és bormarketingre kell költeniük – mondta Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter pénteken Somlóvásárhelyen.
Belpolitikai botránnyá alakult Olaszországban az elmozdíthatatlan jegybankelnök korrupciógyanús tevékenysége. Antonio Fazio már a sokadik pénzügyminisztert fogyasztja.
A beterjesztett adótörvényekben ötéves radikális reformot ígért a kormányzat. A kis- és középvállalkozásoknak adómegtakarítási lehetőséget jelent a társasági adó jó előre beharangozott módosítása, amely szakértők szerint azonban nem mindenkinek lesz kedvező. A tételes egészségügyi hozzájárulás eltörlése viszont valóban tehercsökkenést jelent.
Az Airbus - a Boeinggel folyó támogatási vita ellenére - uniós szubvenciót vár A350-es Airbusához. Az esetleges támogatás egyharmada lehet annak a típushoz szükséges 4,35 milliárd eurónak.
A Fővárosi Bíróság 8 napon belül foglalja írásba csütörtökön meghozott határozatát a Budapest Airport (BA) privatizációjának ügyében – mondta el Fórika Ibolya, a BA kommunikációs igazgatója az MTI-nek.
Az elmúlt időszakban többször is lehetett arról hallani, hogy a bejelentett szabadalmak száma csökkent, és a szabadalmaztatás anyagi oldala nagy terhet ró a feltalálókra. Ezzel kapcsolatban azonban úgy tűnik, meglehetősen megoszlanak a vélemények.
Vasárnap népszavazáson döntenek Svájcban arról, hogy megnyissák-e az ország munkaerőpicát a 2004 májusában az unióhoz csatlakozott tíz új tagállam munkavállalói előtt. 2004 óta a 15 régi tagállam polgárai már álláshoz juthatnak az alpesi országban.
Várhatóan még 2005-ben magánszemélyek számára is elérhetővé válik a kezdő befizetés nélküli lakásvásárlás – közölte pénteken Zettisch Ferenc, a Quadrat Építőipari és Kereskedelmi Kft. vezetője a fővárosi Ingatlan-Expon.
A Delta Air Line csütörtökön bejelentette, hogy kilencezer munkahelyet kívánnak beszüntetni, és eladja repülőflottája ötödét, hogy két éven belül újra jövedelmezővé váljon.
A menedzsment mulasztása miatt nem tárgyalta még a Duna Televízió Autonómia nevű csatornájának indításáról szóló anyagot a közszolgálati médiumot felügyelő testület kuratóriuma - közölte Bíró Sándor, a grémium elnöke.
Mindössze 11 óra alatt átvizsgálta a moszkvai városi bíróság felülvizsgálati tanácsa a területi bíróság 11 hónap alatt meghozott ítéletét, és 9-ről 8 évre mérsékelte Mihail Hodorkovszkij és üzlettársa, Platon Lebegyev börtönbüntetését. A jogerős ítélet nyomán Hodorkovszkij nem indulhat az állami duma képviselői helyéért decemberben.
A világ második legnagyobb számítógépprogram-gyártója, az amerikai Oracle felvásárlásokkal bővíti forgalmát és eredményét. Az idén eddig hét céget vásárolt fel, közte az egyik jelentős versenytársát, az ugyancsak amerikai PeopleSoftot.
Péntek reggel óvatosan tovább olcsóbbodott a kőolaj a szabadpiacon, miután a legfrissebb meteorológiai jelentések megerősítették, hogy a Rita hurrikán ereje gyengül a Mexikói-öbölben, és a vihar iránya bizonyára elkerüli a texasi olajipart.
Tovább gyengült a forint pénteken reggel a bankközi devizapiacon, az euróval 248,25/35 forinton kereskedtek, míg csütörtökön délután 247,80/85 volt az árfolyam. A forint 17 bázisponttal 12,06 százalékra gyengült a plusz-mínusz 15 százalékos ingadozási sáv erős oldalán.