A 2005. június–augusztusi időszakban a foglalkoztatottak száma 3 millió 917 ezer, a munkanélküliség 303 ezer fő volt, ami 7,2 százalékos munkanélküliségi rátát jelentett, a KSH gyorsjelentése szerint.
A leggazdagabb tíz amerikai vagyona 125 milliárd dollárral gyarapodott egy év alatt, ez derült ki a Forbes magazin most megjelent négyszázas listájából.
A Budapesti Kamaraszínház már márciusban korrigálta jegyárait, a többi helyen az őszi szezon kezdetével kerül sor erre. A Nemzeti Színház csak az infláció mértékével emel – írta a Világgazdaság.
A négy áfakulcs bevezetése sérti az uniós szabályokat és gondot okozhat a benzinkutaknak is, ugyanis a legtöbb pénztárgép nem tud kezelni ennyi áfakulcsot – adta hírül a Világgazdaság.
Az osztrák Agrana az uniós cukoripari reformra bér- és munkaköltségei csökkentésével válaszol: most erről csak tájékoztatták a dolgozókat, a hivatalos bejelentés a következő hetekben lesz.
A munkaügyi kirendeltségek egy része még riasztó képet mutat, ahol egy munkanélküli csak még depressziósabb lesz. Néhány irodában azonban már emberibb a légkör. Ha pályakezdőként segélyre számítasz, felejtsd el!
A Microsoft Magyarország a NetAcademia Oktatóközpontot kérte fel saját partneri hálózatának oktatására. A mai napon, Budapesten induló, majd több vidéki nagyvárost érintő tanfolyamsorozat keretében a NetAcademia feladata a Microso
Németországban kezdetét vette a benzinkúti árak emelkedése a Rita hurrikán fenyegetése miatt. A Total olajtársaság 3 eurócenttel, azaz 7,50 forintnak megfelelő összeggel emelte csütörtökön minden üzemanyagának literenkénti árát a rotterdami olajpiaci jegyzések emelkedésére hivatkozva. Ez utóbbiak a Total közlése szerint a Rita hurrikán miatt drágulnak. A szuperbenzin literje a németországi Total kutaknál 1,37 euróra, a [...]
A Fővárosi Bíróság meghozta a másodfokú jogerős végzést a Budapest Airport Rt. Üzemi Tanácsa által, véleményeztetési jogának megsértése miatt indított eljárásban, azonban döntését nem ismertette a sajtóval.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 171,37 pontos emelkedéssel, 23 118,39 ponton zárt csütörtökön. Ez az előző kereskedési napi záró értékhez képest 0,75 százalékos erősödés.
Összesen 542 millió euró lett az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank, az EBRD idei első félévi adózott eredménye a tavalyi első félévi 190 millió euró után.
Elkerülendő az elbocsátásokat, a német Siemens vállalat vezetősége és a munkavállalók képviselői megállapodtak: sokak részére 8 és fél órával 30 órára csökkentik a heti munkaidőt, mérséklik a béreket, másoknak pedig rugalmasabb munkabeosztási rendszert vezetnek be, de ösztönzik az önkéntes kilépést is.
Mérsékelt árbevétel növekedés mellett 40 százalék feletti EBITDA-marginnal számol idén az Magyar Telekom – idézi Straub Elek vezérigazgatót a Reutersre hivatkozva hivatkozva a portfolio.hu.
A Hewlett-Packard Magyarország Kft. vállalta, hogy az általa gyártott nyomtatókhoz adott garancialevélben egyértelművé teszi az idegen kellékanyagok használatára vonatkozó szövegrészt, s ezzel megszünteti a fogyasztók megtévesztésére alkalmas helyzetet.
A pozsonyi székhelyű olcsó jegyes légitársaság, a SkyEurope 6 eurón állapította meg a első tőzsdei kibocsátásba kerülő részvényei árát. Az előzetes ársáv 5-10 euró volt a hétfőtől szerdáig tartott jelentkezési időszakra.
A bécsi székhelyű családi vállalkozás csütörtökön Nyíregyházán nyitotta meg kilencedik egységét. A tizedik magyar C&A üzletet Veszprémben október 19-én adják át – közölte Norbert W. Scheele, a cég közép-kelet-európai vezérigazgatója.
A Figyelőnet olvasói közül csaknem kétezren véleményezték az árfolyamnyereség- és kamatadó bevezetésének tervét. A szavazók kétharmada úgy vélte, hogy a tervezett 10 százalékos adó rossz ötlet, mert a kisbefektetőket sanyargatja.
A Wal-Mart amerikai kereskedelmi konszern át kívánja venni Magyarországon a belga Louis Delhaize Cora-üzletláncát – írta csütörtökön a Financial Times Deutschland.
Reality elemekkel átszőtt játékfilmsorozatként jellemzi az RTL Klub legújabb 12 részes, tinikre hangolt sorozatát. Laza csávók, peep-show, csajok. Tuti siker.