Gazdaság

Magyarországra jön a Gefco

A Peugeot-csoport szállítmányozással és logisztikával foglalkozó leányvállalata, a Gefco céget alapít hazánkban.

A cég elsősorban autógyárak és autóipari beszállítók részére végez logisztikai feladatokat, ebből évente 2,9 milliárd eurós forgalmat bonyolít. Mint megtudtuk, a cég Magyarországon is elsősorban ezt a területet kívánja lefedni, de teljeskörű logisztikai szolgáltatásokkal kívánnak megjelenni.


A cég tulajdonosa a Peugeot és Citroen gépkocsikat is gyártó PSA-csoport. Forgalmuk nagyobb része (tavaly mintegy 1,4 milliárd euró) már nem az autóipari szállításokból, hanem a közúti (gyűjtő-)fuvarozásból származik, 343 millió euró pedig az igen dinamikusan fejlődő tengerentúli és logisztikai szállításokból származik.


Információink szerint a jelenleg bejegyzés alatt álló cég élére azt a Sébastien Haulet-t szerződtették, aki korábban a VolánCamion vezérigazgatójaként vált ismertté itthon.


Haulet a Figyelőnetnek elmondta: a magyar piacon van elég raktárkapacitás, és elegendő teherautó is rendelkezésre áll, így nem kívánnak önálló bázist építeni, és a szállítást is alvállalkozók segítségével kívánják lebonyolítani. Elmondása szerint mind a hazai autógyártókat, mind pedig az autóipari beszállítókat meg akarják nyerni ügyfelüknek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik