A Fidesz „öntené" a pénzt az egészségügybe, az SZDSZ a magántőkét csalogatná be, az MSZP a meglévő rendszert reparálná - derül ki a pártprogramok eddig nyilvánosságra került elemeiből.
Előrejelzések szerint a szerves polimer alapú kijelzők - az OLED-ek - világpiaca az idén meghaladja az 550 millió eurót, azaz legalább 60 százalékkal bővül 2005-höz képest.
A rendszerváltás óta a cégek nagyjából már megszokták, hogy versenyezniük kell, de például a szakmai kamarák nehezen értik meg: az érdekvédelem nem azonos a versenykorlátozással.
Rendkívüli körülmények között a különböző anyagok a három megszokott halmazállapot - gáz, folyékony és szilárd - mellett általában új szerkezetet öltenek és meglepően viselkednek: szélsőségesen alacsony vagy magas hőmérsékleten, esetleg elképesztő nyomásviszonyok között rendre furcsa állapotokba kerülnek.
Űrszemétből származó anyagdarabkák, de a szélsőséges nyomás, vagy a hőmérsékleti viszonyok is közrejátszhatnak a kozmoszban száguldó űreszközök sérüléseiben.
Legszebb formáját Elzászban hozza a tramini, a rózsaszín bogyójú fürtökből jellegzetes rózsavízillatú, szép borsárga, markáns savszerkezetű borokat komponálnak a favázas városkákban lakozó sokgenerációs borászatok francia-német polgárai.
Nőtt a Boeing amerikai repülőgépgyártó nyeresége a tavalyi negyedik negyedévben, elsősorban kereskedelmi repülőgépgyártása és fegyverzetgyártása javuló nyereségrésének köszönhetően.
Az uniós pályázati pénzből finanszírozott képzésben részt vevő prostituáltak lezárták az első félévüket. Számukra a tanfolyam többet jelent, mint egy új szakma kitanulását. Odafigyelést és lehetőséget egy más életre.
Ben Bernanke szerdán felesküdött a Fed 14. elnökeként, aki a a 18 és féléves Fed-elnöki időszak végén, 79 évesen nyugdíjba vonuló Alan Greenspant váltotta.
A világ kettes számú gyorsétkeztető láncának tartott amerikai Burger King (pontosabban annak holdingvállalata) az amerikai tőzsdefelügyelethez fordul, hogy részvényeivel nyilvánosan megjelenhessen az amerikai részvénypiacon.
Az internetes cégek zászlóshajója, a Google részvényei 9 százalékot zuhantak szerdán a Wall Streeten, miután a vállalat történetében először a várakozásokon aluli eredményeket produkált – adta hírül a BBC Online.
A Széles Gábor tulajdonában álló Műszertechnika csoport visszavásárolta az olasz Fiat csoporttól az Ikarusbus Járműgyártó Rt.-t, a teljes vételárat szerdán kifizette, s ezzel az Ikarusbus részvényeinek 100 százaléka a Műszertechnika tulajdonába került.
Ugrásszerű fejlődésnek indult a hazai filmipar a filmtörvény tavalyelőtti életbe lépése óta. Becslések szerint a nagy nemzetközi filmgyárak a következő három évben 30-35 milliárd forintot költenek majd el Magyarországon – írja a Figyelő legújabb száma.
Az adóhatóság az idén született, magyarországi lakóhellyel rendelkező magyar állampolgárságú gyermekek részére már születésük után adóazonosító jelet képez, hogy igénybe vehessék a babakötvényt.
Háromszázmillió forint értékű részvényt vett át Siklós Csabától a GYSEV Rt. vezérigazgatójától Horváth Zsolt Csaba, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium helyettes államtitkára a Magyar Állam nevében.
Az amerikai nyersolajtartalék 1,9 millió hordóval 320 millióra, a benzintartalék 4,2 millió hordóval 219 millió hordóra nőtt a múlt héten. Az elemzők az olaj tekintetében 1,3 millió hordós, a benzin esetében 1,1 millió hordós növekedést vártak.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 167,17 pontos emelkedéssel, 22 369,87 ponton zárt szerdán. Az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 0,75 százalékos erősödés.