Hamecz István, a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója szerint a forint jelenlegi árfolyama – az ingadozások ellenére – nem veszélyezteti a jegybank következő év végére meghirdetett inflációs célját.
Az Európai Bizottság hivatalos levelet küldött a magyar kormánynak, amiért Magyarországon a törvények korlátozzák a sportfogadások szervezését külföldi vállalatok számára.
Modern acélhengermű építését tervezi Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében az ukrán Ferrexpo IT – jelentette be a cég elnökhelyettese szerdán Nyíregyházán az üzleti tárgyalás szünetében tartott sajtótájékoztatón.
Szerdán gyengébben nyitott a forint a bankközi devizapiacon, az euróval 266,50/80 forinton kereskedtek, több mint két forinttal magasabban a keddi 264,30/40 forintnál.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 14,10 pontos csökkenéssel, 22 953,00 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékhez képest ez 0,06 százalékos gyengülés. A Takarékbank elemzője mérsékelt emelkedésre számít.
A világ ötödik legnagyobb számítástechnikai szolgáltató vállalata, az amerikai Computer Sciences (CSC) összesen 5 ezer állásának megszüntetését tervezi.
Szerda reggel csökkent a kőolaj ára a szabadpiacon, arra a várakozásra, hogy az amerikai energiaügyi minisztérium délután a stratégiai tartalékok további növekedését jelenti a múlt hétről.
A rendelkezésre álló kapacitások jobb kihasználása és a hatékonyság javítása érdekében két új közös szállítmányozási céget alapít a MÁV és a Győr–Sopron–Ebenfurti Vasút (GYSEV) Rt. – erősítette meg a Napi Gazdaság információit a GYSEV vezérigazgatója.
A dráguló olajnak és az olajvállalati bevételek tavalyi rendkívüli növekedésének az lett a vége, hogy már nem a Wal-Mart kiskereskedelmi óriáscég a világ legnagyobb bevétellel rendelkező vállalata, hanem az ugyancsak amerikai Exxon olajtársaság.
A Danone Actimel nevű termékének négy különböző országbeli reklámját vizsgáltuk. Milyen kulturális különbségek indokolták ezt, és mennyiben alkottak a készítők kultúraspecifikus reklámot?
MarketingEl Torro RudiDots márkanévvel hamarosan a spanyol üzletekbe kerül a Pöttyös Túró Rudi – adja hírül a Marketinginfó. A márka terjeszkedése a tervek szerint nem áll meg az Ibériai-félszigeten, ugyanis a mediterrán térség több országából is érdeklődnek a Pöttyös iránt.Mindeközben a HVG osztrák rudimásolat – Landfrisch Rudi – felbukkanásáról is hírt adott.Stella kitart a 3 [...]
Igazi luxusmárkával itthon leginkább outletekben vagy több márkát is forgalmazó franchise-boltban találkozhattunk eddig. Egy piac igazi fokmérője azonban az, ha a legexkluzívabb luxusmárkák egy-egy brandjüknek önálló boltot mernek nyitni az adott város legdrágább bevásárlóutcájában.
Közel 890 millió forintos árbevétellel 2005 utolsó három hónapja volt az első nyereséges negyedéve a csatornának. Honnan hódítanak el nézőket, és mennyiben érinti mindez a televíziós és reklámpiacot?
A februárban indult műholdas Digi Tv-nek nem célja, hogy a kábelszolgáltatók pozícióira törjön – állítja Sárai Endre, az új szolgáltatást Magyarországon elindító Egyesült Magyar Kábeltelevízió Kft. (EMKTV) ügyvezető igazgatója.
Az első 25 médium (január) Az első 25 médium (február) Az első 25 sajtótermék A televíziópiac reklámköltései Reklámköltés médiatípusok szerinti bontásban Indoor piac
Reklámköltések megoszlása …a tévék részesedése a hirdetési tortából; mind 2004-ben, mind 2005-ben megelőzték a sajtót. Bár tavaly sokan már azt jósolták, hogy a tévék térnyerése meg fog torpanni, eddig ez mégsem következett be.A tévés szakemberek elsősorban azzal érvelnek, hogy az egy főre jutó költséget tekintve Magyarországon továbbra is a tévé (értsd: a két nagy kereskedelmi [...]
A tavaszi és őszi választások és a futball-vb által fűtött reklámpiaci gyarapodásból a tévé csak kisebb mértékben veszi majd ki a részét az elemzők szerint. Hosszabb távon pedig már stagnálást jósolnak.
Bár a tinta meg sem száradt rajta, máris tucatnyi kritika érte az új médiatörvény-tervezetet. A kritikákra a Törvény-előkészítő Bizottság Elnöke, Bogdán Tibor reagált.
A televíziós műsorgyártás piacán nincs igazi verseny, az évek során bebetonozott helyzet alakult ki. Mi alapján dőlnek akkor el a milliós megrendelések?
Táblázatok A 2006. év első negyedévének utolsó hónapja egyértelműen a politikai kampányolás jegyében zajlott, ami által talán soha nem látott kihasználtságot mondhat magáénak szinte kivétel nélkül minden médiatulajdonos minden standard médiafelület esetében. Ez a helyzet nyilvánvalóan jó hatással van a piacra, mozgásba lendíti, és szerencsés esetben felhívja a figyelmet a köztéri médiára, azonban nagyon könnyen [...]
Televíziós csatornák és műsorok nézettségi adatai Reklámköltések megoszlása VisszaVágóA március 13–26. közötti időszak – teljes népességre vonatkozó – összesített nézettségi toplistájának első helyét a 20-ai Legyen Ön is milliomos! szerezte meg, miután közel két és fél millió embert érdekelt, hogy a játék előző adásában 14 kérdésre helyesen válaszoló budapesti hivatalnok ki tudja-e vágni magát az [...]