FN

Az Erste Bank Befektetési Rt. az idei első negyedévben 827 millió forint adózás utáni nyereséget ért el, szemben a tavaly első negyedévi 550 millió forinttal – mondta a cég csütörtöki tájékoztatóján Cselovszki Róbert vezérigazgató.
2006. 05. 18. 12:23
Nem voltak hibák a középszintű matematikaérettségi javításához kiküldött javítási-értékelési útmutatókban - közölte az oktatási tárca a Magyar Hírlap csütörtöki számában megjelentek kapcsán az MTI-vel.
2006. 05. 18. 12:10
Hétfői ülésén várhatóan ismét változatlanul hagyja kamatait a Magyar Nemzeti Bank (MNB), sőt az elemzői előrejelzések szerint akár egészen 2008-ig is hat százalék maradhat az alapkamat - áll a Reuters májusi felmérésében.
2006. 05. 18. 12:08
Az SAP Hungary Kft. bejelentette, hogy április 1-jétől hivatalosan is Magyarországról irányítják az SAP négy visegrádi államot, azaz Csehországot, Lengyelországot, Szlovákiát és Magyarországot magába foglaló régió kis- és középvállalati tevékenységét.
2006. 05. 18. 11:33
A forint ismét jelentősen gyengül a bankközi devizapiacon, csütörtökön kora reggel 266,10 forinton, kilenc óra tájban 264,65/75-ön jegyezték az eurót, mintegy két forinttal erősebben a szerda délutáni 262,60/70-nél. Kilenc óra körül a forint 6,25 százalékon állt a plusz mínusz 15 százalékos ingadozási sáv erős oldalán, 73 bázisponttal gyengébben a szerda délutáni helyzeténél.
2006. 05. 18. 09:49
Az építőipari termelés márciusban 5,1 százalékkal volt magasabb az előző havinál. 2006 márciusában kiigazítatlan adatok szerint 15,1 százalékkal, munkanaptényezővel kiigazítva 13,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit – áll a KSH honlapján.
2006. 05. 18. 09:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 644,08 pontos csökkenéssel, 22 243,93 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékhez képest ez 2,81 százalékos visszaesés. A Raiffeisen Bank elemzője szerint az előző napi közel négyszázalékos BUX-esést csütörtökön további csökkenés követheti.
2006. 05. 18. 09:09
Csütörtök reggel tovább csökkent a kőolaj szabadpiaci ára, mert az amerikai stratégiai tartalékok alig csökkentek kőolajból, viszont tetemesen nőttek benzinből a múlt héten az amerikai energiaügyi minisztérium szerdán megjelent adatsora szerint.
2006. 05. 18. 09:03
Ebben az évben is szeretnénk folytatni a 2005-ös év egyik legsikeresebb konferenciájának szakmai tematikáját, és idén is megrendezzük a Tehetségmenedzsment konferenciát. A tavalyi eseményen a nagy létszámú, és ami még fontosabb magas színvonalú szakmai érdeklődés igazolta, hogy az utóbbi években a HR-szakmán belül a tehetségmenedzsment a legaktuálisabb és legkorszerűbb feladat, mely jelentősen befolyásolja a szervezetek életképességét és ver
2006. 05. 18. 09:00
Az OTP Bank vételi ajánlatot kíván tenni a szerbiai Kulska banka a.d. Novi Sad (Kulska banka) legalább 67 százalékos részvénycsomagjára – közölte az OTP.
2006. 05. 18. 08:58
Van néhány „fényes ötletünk”, amelyek némelyike kissé őrültnek hat, de feldobhatják a szürke hétköznapokat, vagy jó szolgálatot tehetnek nehezebb percekben, például áramszünet idején.
2006. 05. 18. 08:00
DIVERZIFIKÁCIÓ. Befektetéseink tervezésekor érdemes figyelni a pénzek elosztására a kockázat csökkentése céljából. A diverzifikáció megvalósítható egy befektetési kategórián belül (például többféle részvény vételével), vagy különböző befektetési kategóriák kombinálásával: ilyenkor részvényt, állampapírt, ingatlant, vagy más egyéb instrumentumot is beépítünk a portfólióba. A diverzifikáció eredményeképpen született pakett kockázata elfogadhatóan alacsony szintre szorítható le, hiszen a tőkepiacokon a [...]
2006. 05. 18. 08:00
Május első hétvégéjén Barcelonában az utolsó szálig minden szállodai szoba elkelt. A tengerparton és környékén képtelenség volt autóval közlekedni, kilométereken át álltak a járművek.
2006. 05. 18. 08:00
A Vegyépszer egyben tartva próbálja kivezetni a Transelektrót a válságból, míg mások szerint csak a szétdarabolás segíthet.
2006. 05. 18. 08:00
Igazi átalakuló művészek a tengerekben élő közönséges tintahalak, testük színének és mintázatának megváltoztatásával képesek követni a környezeti mintákat.
2006. 05. 18. 08:00
Sajnálattal olvastam Gát(lás)talanul című cikküket (Figyelő, 2006/19. szám), amely megítélésem szerint sajnos részrehajló és nem objektív a Római-parttal kapcsolatosan.
2006. 05. 18. 08:00
Heteken belül elkelhet a rend­szerintegrációval, informatikai biztonsággal és szoftverfejlesztéssel foglalkozó KFKI Csoport, a legvalószínűbb vevőnek a Magyar Telekom tűnik.
2006. 05. 18. 08:00
Olvasói sztorik