A reálkeresetek 5 százalékos visszaesésével számol idén a FigyelőNet által megkérdezett elemző, s azzal, hogy a gazdasági növekedés 2,3 százalékra mérséklődik, ami lényegesen pesszimistább előrejelzés a GKI által frissen publikált várakozásoknál. Véleménye szerint az euró nem vezethető be 2014-nél hamarább, amivel csatlakozik a nyugati elemzők várakozásához.
Február 20-án dönt az unió arról, hogy hazánk fenntarthatja-e a génmódosított (gm) növények tilalmát. Ha nem, a zöldtárca hazai szabályozással teszi lehetetlenné a gm-növények termesztését. A Greenpeace egymillió aláírást gyűjtött a génkezelt takarmánykukorica ellen.
Műholdképek segítségével megbecsülhető, hol és mennyi hó halmozódott fel folyóink vízgyűjtő területein, így a tavaszi árvizekre is könnyebben készülhetünk.
Az Európai Unió ajánlásának következtében elképzelhető, hogy a jövőben nem különböztethetik meg női és férfi ügyfeleiket a hazai biztosítótársaságok. Év végéig ugyanakkor még felmentést kérhetnek a direktíva alkalmazása alól.
Megkezdődhet a Strabag Zrt. érdekeltségébe tartozó bükkösdi kőbánya kapacitásbővítése, miután a bíróság jogerősen elutasította a zöldeknek a szakhatóság engedélye ellen benyújtott keresetét.
Ha munkahelyet váltunk, egyszerre több problémával is szembesülünk. Új közösségbe kerülve az első munkanaptól nagyon kell figyelni. Nem nehéz beilleszkedni, de akár egy rossz helyen rossz időben elmondott mondat is vesztünket okozhatja. Ennek megelőzésére gyűjtöttünk tippeket.
A kormány minden lehetőt megtett a megegyezésért, ezért az eddigieknél nagyobb kompromisszumkészséget vár a villamosenergia-ipari sztrájkbizottságtól - nyilatkozta Garamhegyi Ábel a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) államtitkára hétfőn az MTI-nek.
Szerdán többek közt a magyar konvergencia-programot is értékeli az Európai Bizottság, ám ezúttal meglepetésnek számítana, ha a dokumentumot a testület nem tartaná elfogadhatónak.
A 2004-2006. évi Első Nemzeti Fejlesztési Terv (NFT I.) Gazdasági Versenyképesség Operatív Programjában (GVOP) a három év alatt több mint 21 ezer projektet nyújtottak be, a pályázati ablakok bezárultak.
Lezárult a kétfordulós tender, amit a Borsodi Sörgyár Zrt. írt ki a Borsodi márkacsalád kreatív feladatainak ellátására. Nyolc ügynökség kapott meghívást a tenderre, a második fordulóba négyen jutottak tovább.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 67,58 pontos emelkedéssel, 24 258,03 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékhez képest ez 0,28 százalékos erősödés.
Média- és reklámpiaci szempontból a 2006-os évet furcsa kettősség jellemezte: a foci vb és a parlamenti választások miatt az első félévet pozitív, míg a gazdasági megszorító intézkedések miatt a második félévet negatív várakozások jellemezték.
A BKV Zrt. 2 milliárd forint hosszú lejáratú hitelkeret biztosítására írt ki közbeszerzést, a felhívás a Közbeszerzési Értesítő legutóbbi számában jelent meg.
A médiahasználati szokások és az integrált kommunikációs igények változásaira reagálva, webes megbízásainak kezelésére február 1-től új divíziót hozott létre a Ferling PR.
A GKI Gazdaságkutató Zrt. és az Erste Bank együttműködésével készült előrejelzés szerint idén a növekedés üteme lassul, a külső és belső egyensúly azonban javul. Az infláció az első félévben 8 százalék körülire emelkedik, a második félév végén azonban már újra 4 százalék körül lesz. A reálkeresetek átlagosan 3,5 százalékkal csökkennek.
A hazai piacon máig él az a sztereotípia, miszerint a hazai az olcsó és silány, ezzel szemben a nyugati áru drága ugyan, de minőségi. Ezért a sznobizmus piacépítő erejében bízva ruhaipari vállalkozások gyakran választanak külföldi hangzású márkanevet.