FN
Március elsejétől Kopint-Tárki néven új céget alapít a Koping-Datorgból kiváló gazdaságkutatói csapat – írja a Népszabadság.
Borzalmas negyedévet várnak a Moltól és langyos stagnálást a Magyar Telekomtól a lapunknak nyilatkozó hazai részvényelemzők, a Richter erőteljes visszaesésére vonatkozó prognózisuk pedig már beigazolódott. A negyedik negyedéves eredmények várhatóan mégsem fognak nagy árzuhanást eredményezni.
Az államháztartás önkormányzatok nélküli januári hiánya 196,1 milliárd forint lett, szemben a korábban prognosztizált 224,6 milliárd forinttal - közölte az előzetes adatot a Pénzügyminisztérium kedden.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 69,54 pontos gyengüléssel, 24.148,75 ponton zárt kedden, ez a hétfői záró értékhez képest 0,29 százalékos csökkenés.
Erősödött a forint a bankközi devizapiacon kedden, az eurót fél négy tájban 252,80/85 forinton jegyezték, szemben a hétfő délutáni 254,40/60 forintos árfolyammal.
Az akció legelején már 170 ember jelentkezett.
2007. 02. 06. 16:31
A Helyszínelők krimi-sorozat 2006-ban, a Reuters jelentése szerint "a legnézettebb amerikai sorozat volt a világon", hiszen átlagosan harmincmillió ember nézte meg az egyes epizódokat.
2007. 02. 06. 16:18
Az SBS Broadcasting senior sales menedzserévé nevezték ki Kovács Krisztiánt, aki 6 évig dolgozott a TV2 kereskedelmi igazgatóságán értékesítési csoportvezetőként.
2007. 02. 06. 16:12
A tavaly ősszel beharangozottnál kevesebb, összesen félszáz belső munkatársat bocsát el a Duna Televízió – értesült az MTI.
2007. 02. 06. 15:27
Az Európai Bizottság nem tartja szükségesnek a brit baromfikivitel betiltását azután, hogy az erősen fertőző H5N1-es vírust azonosítottak egy brit baromfitelepen.
A csatorna 2007-es médiaügynökségi teendőire tavaly év végén kiírt pályázaton eredményt hirdettek.
2007. 02. 06. 14:35
A Sakkom Interaktív új munkatársa, Kozarek Andrea elsősorban az ügyfelek keresőmarketing- és más online marketing kampányainak menedzselésében fog szerepet vállalni.
A kormány hamarosan megtárgyalja az ország innovációs stratégiáját, az elkészült tervezetet a tudomány és a gazdasági élet szereplői is támogatják – mondta Lippényi Tivadar, a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) elnökhelyettese kedden.
2007. 02. 06. 13:43
Gyenge évet zárt tavaly a hazai idegenforgalom: a belföldi turizmus élénkülése nem tudta ellensúlyozni a külföldi turisták lanyhuló érdeklődését Magyarország iránt – derül ki a KSH adataiból. Főleg Nyugat-Európából érkeztek jóval kevesebben a szokásosnál.
Franciaországban egy Marseille méretű város energiáját takarították meg a február 1-re időzített ötperces áramszünettel – írja a Liberation. Hazánkban „hibahatáron” belül volt a fogyasztás mérhető csökkenése – tudtuk meg az MTVSZ szakértőjétől.
Ronny Pecik befektetési bankár és orosz szövetségese a SkyEurope felvásárlására készül – állítják osztrák lapok. Értesülésük szerint az akvizíciót Niki Lauda tanácsaival segíti.
Sikeresnek minősítette a keddi két órás figyelmeztető sztrájkot Gál Rezső, a villamosenergia-ipari dolgozók sztrájkbizottságának szóvivője.
Folytatódnak az idén az ITDH Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kht. által egy éve útjára indított, a kis- és közepes vállalkozásokat felkészítő Európa Export Klub, illetve a nagy- és középvállalati kört megcélzó tanácsadó Export Klub rendezvényei - tájékoztatott az ITDH kommunikációs igazgatóság.
2007. 02. 06. 11:55
Több mint 21 ezer hóvirágot találtak a vámosok egy német kisteherautóban Makó közelében: a szállítmány eszmei értéke 220 millió forint.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 7,24 pontos emelkedéssel, 24 275,53 ponton nyitott kedden, ami 0,24 százalékos erősödés a hétfői záróértékhez képest.
Az ország minden részén, vagy legalább egy-egy régióban elérhető új pályázati kiírásokra lehet számítani március–áprilisban az Új Magyarország fejlesztési terv keretében – írja a Világgazdaság.
2007. 02. 06. 09:23
A Zwack Unicum-csoport 2,838 milliárd forint adózott eredményt ért el a 2006–2007-es üzleti évének I–III. negyedévében.
Az APEH árveréseit erre szakosodott licitálók látogatják, akik igyekeznek lenyomni az árakat: leginkább autókra utaznak – írja a Napi Gazdaság.
- 21:45 Valaki nyert az esete 73 millió forintot a Skandináv lottón
- 21:19 Izland már 2028-ban csatlakozhat az EU-hoz
- 20:59 Szikora Melinda: Volt olyan edzőm, aki számolta a bekapott gólokat, és a negyedik után lehozott
- 20:48 „A szabályszegés nem diszkriminatív alapon történt” – bocsánatot kért a SPAR Orsós János édesanyjától, akiről nem hitték el, hogy van pénz a kártyáján
- 20:48 A nap legfontosabb hírei – 2026. március 18.
- 19:39 Orbán Viktor Dunaújvárosban: „Nekünk nem kétharmad kell, hanem egy nagyon erős nemzeti egység”
- 19:12 „A kis ribanc lány megerőszakolta a mi szeretett miniszterelnökünket” – bizarr, kitalált történettel állt elő a színpadon a Tisza kalocsai képviselőjelöltje, ami után Magyar Péter megdorgálta
- 19:04 Emlékek róla: itt az újabb Hoover-adaptáció, ami rózsaszínre festi a legsötétebb traumákat
- 19:00 Leszállították a siket nőt a repülőről, mert „nem hallgatott” a légiutas-kísérőre
- 18:46 „Isten óvjon minket” – Rubint Rékának sikerült belekapaszkodnia a Tisza Párt egyik képviselőjelöltjének nyelvbotlásába
- 18:06 Wang Mester: A magyarok jobban tudják, hogyan lehet boldogan élni
- 17:52 „Így néz ki egy szoptató anya, aki már órák óta nem etette meg a babáit” – Nicholas Hoult felesége visszaszólt az Oscar-ruháját kritizálóknak
- 17:50 Reuters: Magyarországra látogat JD Vance amerikai alelnök
- 17:36 „Annak én sem látom értelmét, hogy a kispártok esélytelen embereivel vitázzak” – nem lesz jelölti vita Zuglóban
- 17:30 Végre elfelejthetik a rémálmot – kezdi megtalálni magát a 28 év után ismét vb-szereplő női kosárcsapat
- 19:39 Orbán Viktor Dunaújvárosban: „Nekünk nem kétharmad kell, hanem egy nagyon erős nemzeti egység”
- 19:12 „A kis ribanc lány megerőszakolta a mi szeretett miniszterelnökünket” – bizarr, kitalált történettel állt elő a színpadon a Tisza kalocsai képviselőjelöltje, ami után Magyar Péter megdorgálta
- 16:00 Kvíz: melyik magyar megye van a térképen? Teszteld, mennyire ismered az országot!
- 17:52 „Így néz ki egy szoptató anya, aki már órák óta nem etette meg a babáit” – Nicholas Hoult felesége visszaszólt az Oscar-ruháját kritizálóknak
- 16:38 Elköltözött Los Angelesből Ráthonyi-Palácsik Tímea és családja: „Ezen a környéken kedvezőbb az adózási környezet is”
- 13:46 Hat évet kértek a húszéves nőre, aki egy hétéves kisfiú, egy 55 éves nő és a Csokonai Nemzeti Színház dolgozójának a halálát okozta
- 18:46 „Isten óvjon minket” – Rubint Rékának sikerült belekapaszkodnia a Tisza Párt egyik képviselőjelöltjének nyelvbotlásába
- 16:59 Molnár Áron nem éri el a Facebookját: „Az orosz titkosszolgálat teljes erővel segíti Orbán és a Fidesz kampányát”
- 10:54 Két nappal a választás előtt Rendszerbontó Nagykoncertet tartanak Puzsérék, Azahriah is fellép
- 10:52 „Amikor valaki így beszél bántalmazott gyerekekről, az megérdemli, hogy kapjon” – betalálta Nagy Ferót a népszerű személyi edző