FN

Az elmúlt évben – változatlan áron számolva – 4,4 százalékkal hagytunk több pénzt a kiskereskedelem üzleteiben, mint 2005-ben – olvasható a KSH legfrissebb jelentésében, ami 6 ezer milliárd forint értékű áru megvásárlását takarja.
2007. 02. 23. 12:39
Nagy kiterjedésű olajfolt úszik lefelé a Rábán, amely már elhagyta Szentgotthárdot – közölte Viniczay Tibor, Szentgotthárd polgármestere. A környezetvédelmi felügyelőség megkezdte a védekezést: KÖrmendig már nem jut el a szennyezés - ígérték.
2007. 02. 23. 09:55
Pénteken reggel kissé gyengült a forint a bankközi devizapiacon: az eurót kilenc óra körül 252,45/55 forinton jegyezték, szemben a 251,90/252,00 forintos csütörtöki árfolyammal.
2007. 02. 23. 09:53
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 70,27 pontos emelkedéssel, 24 178,71 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékhez képest ez 0,29 százalékos erősödés.
2007. 02. 23. 09:41
Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 70,27 pontos emelkedéssel, 24 178,71 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záróértékhez képest ez 0,29 százalékos erősödés. Az MTI által megkérdezett elemzők szerint kismértékű emelkedésre, a Mol erősödésére lehet számítani a pénteki kereskedési napon.
2007. 02. 23. 09:21
Több szempontból is Magyarországot emeli ki a térség államai közül a bécsi WIIW legfrissebb közép- és kelet-európai gazdasági prognózisa: a magyar gazdaság az elsők közül sereghajtóvá vált – írja a Világgazdaság.
2007. 02. 23. 08:13
A kormánynak nincs egységes jövőképe, hazánk a munkaerő és az oktatás terén is sokat veszített korábbi előnyéből – fogalmazták meg vállalatvezetők a The Economist budapesti konferenciáján.
2007. 02. 23. 07:58
A Pannon Kapun félárbócon a barátságot gyászoló fekete lobogó, tiltakoznak a vasútállomáson, lezárják a határt: Szentgotthárd nem adja fel a szemétégető elleni harcot – tudtuk meg az alpolgármestertől. A KvVM a diplomácia frontján harcol, Nyugat-Magyarország kész megszüntetni kapcsolatait Burgenlanddal.
2007. 02. 23. 07:00
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 69,40 pontos emelkedéssel, 24 108,44 ponton zárt csütörtökön. Az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 0,29 százalékos erősödés.
2007. 02. 22. 18:48
Az utazási vállalkozók legfontosabb adatait - így a biztosíték összegét is - köteles honlapján közzé tenni a Magyar Turisztikai Hivatal – rendelkezik többek között az utazási cégekről rendelkező kormányrendelet módosítása.
2007. 02. 22. 17:40
Ismét mesterséges termékenyítést hajtottak végre Lulun, a fővárosi állatkert szélesszájú orrszarvúján, amely egy hónapja adott életet a világ első mesterségesen fogant orrszarvúbébijének.
2007. 02. 22. 17:03
A következő időszakban a magyar gazdaság kitörési pontja az európai uniós fejlesztési források hatékony felhasználása és a kis- és középvállalkozói szektor fejlesztése lehet - hangoztatta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke csütörtökön az MKIK rendkívüli elnökségi ülésén, amelyen részt vett Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke is.
2007. 02. 22. 16:42
Az ENSZ agrárfővárosává válik Budapest azt követően, hogy a FAO európai központja mellett a magyar fővárosba költözik a mezőgazdasági és élelmezési világszervezet szolgáltató központja is – jelentette ki Gráf József csütörtökön Gyöngyösön.
2007. 02. 22. 14:57
A privatizációs szervezet igazgatósága jóváhagyta az orosz AirBridge Zrt.-vel a Malév eladására vonatkozó szerződést, így az már csak aláírásra vár. Az AirBridge méretes tőkeinjekcióval, és orosz utasdömpinggel állítaná talpra a megroggyant magyar nemzeti légitársaságot.
2007. 02. 22. 14:42
Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program végrehajtására 2013 végéig mintegy 5 milliárd euró, azaz 1250-1300 milliárd forint áll rendelkezésre – hangoztatta a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára a Magyar Tudományos Akadémián tartott szakmai tanácskozáson.
2007. 02. 22. 14:35
Az érdekképviseleteknek azt kellene elérniük, hogy az alkotmány rögzítse kormányzati kötelezettségként a társadalmi, gazdasági érdekképviseletekkel való együttműködést – mondta Sárközy Tamás egyetemi tanár a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) érdekegyeztetésről rendezett fórumán csütörtökön, Budapesten.
2007. 02. 22. 13:46
Minden négy hazánkba látogató külhoni közül három mindössze egy napot tölt Magyarországon, a többiek átlagosan 7,7 napig maradnak. A kedvezőtlen arány ellenére a külföldiek által Magyarországon eltöltött idő 6 százalékkal nőtt 2006-ban, igaz mindössze 5 százalékkal költöttek többet, mint 2005-ben – derül ki a KSH legfrissebb közleményéből.
2007. 02. 22. 11:47
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 24 119,05 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záróértékhez képest ez 0,54 százalékos erősödés.
2007. 02. 22. 10:51
Olvasói sztorik