FN

Lezárultak az idei pótfelvételi jelentkezések, ám azoknak, akik most kaptak észbe, hogy mégis tovább kellene tanulni, már csak néhány szakképzés és OKJ-s tanfolyam áll a rendelkezésére. Szeptemberi határidővel még lehet jelentkezni például adminisztrátori képzésre is.
2007. 08. 16. 12:25
Az előzetes adatok szerint a bruttó államadósság a bruttó hazai termék (GDP) 65,6 százaléka volt a második negyedév végén, a Magyar Nemzeti Bank tájékoztatása szerint. Folytatódott a háztartások pénzügyi megtakarításának csökkenése, nőtt a lakosság készpénzállománya, csökkent azonban a részvényállománya. A hosszú lejáratú devizahitelek növekedése csúcsot ért el.
2007. 08. 16. 12:18
A vállalkozások leggyakrabban elkövetett „antiadózási” praktikái közül a nyugtaadással kapcsolatos hiányosságokat, valamint a fiktív számlák könyvelésbe vonását érdemes kiemelni. A könyvelésbe vett tételekkel körültekintően kell bánni, mert a véletlen tévedésekért is drága árat fizethetünk, mondjuk egy jégkrémért százezer forintot…
2007. 08. 16. 11:10
A köztisztviselők jogállásáról szóló törvény a minisztériumi főosztályvezetők megbízatásának hosszát és kinevezésük módját azért határozta meg, hogy munkájuk ne függjön a kormányzati ciklusoktól – közölte Daróczi Dávid az MTI-vel.
2007. 08. 16. 10:50
Egyelőre nem lehet megmondani, hova tart a forint, amely továbbra is alapvetően a nemzetközi hatásoknak van kitéve. A forint és a fejlődő piaci devizák gyengülése mögötti fő ok továbbra is a nemzetközi hitelpiaci nyugtalanság, amely a kockázatosabb pozíciók felszámolására készteti az alapokat.
2007. 08. 16. 10:18
Bár a szélenergia-szektor növekedésének üteme Európában némileg lefékeződött az utóbbi egy-két évben, jók az esélyek arra - ahogyan azt az európai szélenergia szövetség, az EWEA jövendöli -, hogy 2020-ig a teljes villamosenergia-felhasználás akár 16 százalékát is szélerőművek szolgáltassák az EU-ban.
2007. 08. 16. 08:00
Bock urat tavaly idéztük meg utoljára e hasábokon, midőn feltűnt nekünk, hogy úgynevezett munkánk során a borok tengerén hajókázva mindenféle vakteszteken rendre a legmagasabbra értékeljük egy bizonyos mester borait, akiről utóbb mindig kiderült, hogy Bock József (kinek műhelye mellesleg az idén elnyerte az Év Pincészete címet is, amit mi nem becsülnénk túl). Most gasztronómiai megjegyzéseket szeretnénk tenni egy szép nyári Bock-bor ürügyén.
2007. 08. 16. 08:00
Miként az Egyesült Államoktól Európáig a világban szinte mindenütt, az egészségre veszélyes importáruknak Magyarországon is több mint a fele Kínából származik. A fogyasztóvédelmi ellenőrzés rendszere ugyan egyre hatékonyabb - sőt, az Európai Unió tagjaként hazánk a huszonhetek „riadó­láncához” is csatlakozott -, a biztonság növeléséhez a tudatos vásárlói magatartás további erősödésére is égető szükség lenne.
2007. 08. 16. 08:00
Piacvédelmet sürget számos hazai cég az uniós konkurenciával szemben. A szabály­ozás terén azonban nincs erre mód, legfeljebb a közbeszerzési tenderez­tetés­nél. Kérdés, megéri-e.
2007. 08. 16. 08:00
A kereskedő és a finanszírozó mellett végső soron az új autóra vágyó vevő is veszíthet azzal, hogy a fizetésképtelenség miatt visszavett járművek torzítják a piaci viszonyokat.
2007. 08. 16. 08:00
SZEMÉLYES ÉRDEKELTSÉG. A vezetői részvényopciós programok lényege, hogy egy adott időpontban, rendszerint az aktuális részvényárfolyammal mint lehívási árral a cég opciókat ajándékoz a közép- és felső vezetőinek, így azok közvetlenül is érdekeltek lesznek a részvényesi érték maximalizálásában. Ahogyan emelkedik a piacon a kurzus, úgy lesz egyre nagyobb a vezetők profitja a kapott opciókon.INGYEN JUTTATÁS. Az [...]
2007. 08. 16. 08:00
Korrigálni készül a szaktárca a finanszírozási rendszert, miután a hazai kórházak adóssága becslések szerint már megközelíti az 50 milliárd forintot, az egészség­biztosítási kassza ellenben többletet halmozott fel.
2007. 08. 16. 08:00
Észak-Korea a jelek szerint felhagyott atomhatalmi ambícióival - legalábbis egyelőre. Az Egyesült Államok, Kína, Oroszország, Japán, Dél- és Észak-Korea részvételével zajló hathatalmi tárgyalások - hosszú idő után - végül eredményre vezettek, nem utolsósorban Peking eltökéltségének köszönhetően, miszerint megakadályozza Északkelet-Ázsia nukleáris övezetté válását.
2007. 08. 16. 08:00
A nagy időszaki kiállítások költségvetésében súlyos tételként szerepel a műkincsek biztosítása, ám a kisebb magánkollekcióknál alig áldoznak védelemre.
2007. 08. 16. 08:00
hirdetett harcot a miniszterelnök megbízottja. Ha javaslatai zöld utat kapnak, akkor minden egyes intézménynek, amely ma Magyarországon hitelt nyújt, az eddigieknél szigorúbb jogszabályokkal kötnék meg a kezét.
2007. 08. 16. 08:00
A banki fiókvezetőknél is többet tud a kiszolgálás színvonaláról egy olyan külső cég, amely ügyfélnek öltözött munkatársaival folyamatosan teszteli a pénzintézetek minőségét.
2007. 08. 16. 08:00
Nyáron nem szoktunk az elmúlásról és a kozmikus magányról szóló dalokat abszolválni, nehogy attól is elmenjen a kedvünk, hogy sorba álljunk Siófokon hekkért és jégkrémért.
2007. 08. 16. 08:00
Olvasói sztorik