Pénzügy

Közszolgálatképzés EU-pénzből

Elsősorban az oktatásból és az egészségügyből leépítésre kerülők számára indult el a napokban az Új pálya elnevezésű, az Európai Unió által támogatott program, de részt vehet benne a munkaügyi kirendeltségeken regisztrált 6-8 ezer pedagógus, egészségügyi képzettségű álláskereső is – ismertette Székely Judit, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium szakállamtitkára a témával foglalkozó csütörtöki budapesti szakmai rendezvényen.

A szakállamtitkár elmondta: a program egyebek között különféle képzéseket, átképzéseket finanszíroz, hogy a közszférából elbocsátottak könnyebben elhelyezkedhessenek. Ennek finanszírozási kerete két évre csaknem 2 milliárd forint.


Székely Judit példaként hozta fel, hogy több állami intézmény, így az adóhatóság, a vám- és pénzügyőrség, a munkabiztonsági és munkaügyi ellenőrzéssel foglalkozó főfelügyelőség összességében 2 100 új dolgozót kíván felvenni. Azok, akik korábban pedagógusként vagy egészségügyi dolgozóként tevékenykedtek, és kedvet éreznek az ilyen munkához, a program segítségével az ehhez szükséges képzésben vehetnek részt.


Az álláskereső pedagógusoknak lehetőségük van arra is, hogy a felnőttképzésben kapjanak munkát, a program finanszírozza az ehhez szükséges átképzést. Az elhelyezkedés érdekében informatikai, nyelvi képzés is támogatható. A szakállamtitkár elmondta, hogy az oktatásból leépítésre kerülők pontos létszámáról még nincs információjuk, az egészségügyi leépítések létszáma 6-7 ezerre becsülhető.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik