A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 158 pontos, 0,72 százalékos csökkenéssel, 21 968 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 12,16 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama az Mol kivételével csökkent a pénteki záráshoz képest.
Végkielégítés nélkül, március 25-i hatállyal távozik posztjáról Antal Attila, a BKV vezérigazgatója - nyilatkozta Somlyódy Csaba, a Fővárosi Közgyűlés Gazdasági Bizottságának elnöke. A leköszönő vezető 12 millió forintos tavalyi prémiumára igényt tartott.
Számos szervezet tilatkozik, mert a bevételeiket dinamikusan növelő internetszolgáltatókkal 0,8 százalékos kulturális járulékot fizettetnének. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium szerint lefolytatták az egyeztetéseket azokkal a szervezetekkel, amelyek reagáltak megkeresésükre.
A politikai válság és a fenyegető világgazdasági válság miatt bizonytalanná válnak az állások, mivel a cégek a béreken és a munkaerőköltségen tudnak spórolni. Hazánkra inkább a világgazdasági válság okozhat nagyobb bizonytalanságot.
Fantáziát lát a makói óriás gázmező feltárásában a Mol, első körben az amerikai ExxonMobillal közösen 12 milliárd forintot fordítanak újabb kutatásra. Ha teljesülnek a várakozások, akár 1500 milliárd köbméter gáz kitermelése kezdődhet meg.
A magyar és a francia munkaügyi miniszter a munkaerő-piaci helyzetről és a romák integrációjáról tárgyalt Párizsban. Dr. Lamperth Mónika francia „kollégája”, Xavier Bertrand meghívására látogatott a gallok fővárosába, ahol találkozott Christine Boutin lakásügyi és vidékfejlesztési miniszterrel is.
Konfliktusforrássá vált a televíziók és a kábelszolgáltatók között a kábeles digitalizáció módja, ennek egyik első jele, hogy a Sport Tv műsora kikerült harmincezer háztartásból. Mindeközben újabb tévé helyezte át a székhelyét külföldre - írja szerdán megjelenő számában a Marketing&Média.
Idén februárban az agrártermékek termelőiár-szintje 33,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A növényi termékek 46,9 százalékkal, az élő állatok és állati termékek 17,6 százalékkal drágultak.
Több mint 20 százalékkal nőttek a romániai fizetések egy év alatt, és egyre több magyar talál munkát a szomszéd országban – írja hétfői számában a Világgazdaság.
Mintegy féléves késéssel jelent meg a főpolgármesteri hivatal és környezetének fejlesztésére szóló tervpályázat. A befektetői tendert megelőző pályázatban modern, „északi kapuként” működő tér terveit várják – írja a Napi Gazdaság.
Cégek, intézmények idén nem kaptak még sem árajánlatot, sem számlát az E.ON Hungária szolgáltatói területén. Árampiaci nyitás honi módra: a fogyasztók helyett a szolgáltatók válogatnak.
Tűrhetetlen, hogy a Magyar Villamos Művek (MVM) a kormányt és a demokráciát egyaránt megcsúfolja- közölte Káli Sándor, Miskolc szocialista polgármestere. A városvezető úgy tudja, hogy Miskolc és a kormány ellenkezése ellenére az MVM hétfőn magánbefektetőnek adja el a a miskolci erőművet.
Korszerű, alig egyéves konyhájától és lízingelt autóflottájától is megválni kényszerült a fizetési nehézségekkel küzdő Food Express, amely ellen Schobert Norbert cége felszámolási eljárást kezdeményezett. A háttérben szcientológus kapcsolatok is húzódhatnak.
Már hat ember, köztük a cég első embere van őrizetben a MÁV Általános Biztosító Egyesület (MÁV ÁBE) sikkasztási ügye miatt – közölte Sipos Jenő, a Vám és Pénzügyőrség szóvivője. Ők mintegy egymilliárd forintot juttathattak saját bankszámláikra a káresetekre elkülönített pénzből.
2011-ig szóló kinevezésének végkielégítés nélküli, közös megegyezéses megszüntetését kezdeményezte Antal Attila, a BKV-vezérigazgatója március 25-i hatállyal. Addig az időpontig csak a részére járó munkabérére tart igényt.
Vezető amerikai közgazdászok szerint folytatódik a világ legnagyobb gazdaságának hanyatlása: szűkülnek a hitelpiac és visszaesik a magánfogyasztás - derült ki a The Wall Street Journal pénteki számában közölt felmérésből.
A legnagyobb amerikai légitársaság, az American Airlines MD80-as flottája menetrendszerű járatainak mintegy felét kényszerült törölni pénteken is a műszaki biztonsági ellenőrzések miatt. A társaság 595 járatát nem indítja el a nap folyamán.
Rendkívüli, azonnali célvizsgálatot rendelt el és felügyeleti biztosokat nevezett ki a MÁV Általános Biztosító Egyesületnél (MÁV ÁBE) a PSZÁF, , miután a VPOP egymilliárdos sikkasztási ügyben nyomozást indított a biztosító vezetője és több társa ellen, és három személyt őrizetbe vett.
63,5 ezer állást kínált az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) márciusban. A legtöbb munkalehetőséget Dél-Alföldön és Közép-Magyarországon hirdették. A pályakezdő állástalanok nem lettek többen, viszont a tartósan munkanélküliek és a segélyből élők száma drasztikusan nőtt.
Az idén a gazdaságtudományi képzési terület volt a legnépszerűbb a felsőfokú képzésekre jelentkezők körében. A második helyen a reménybeli bölcsészek állnak. A műszaki szakokra jelentkezők egyre jobban felzárkóznak, a számuk csak kétezerrel kevesebb a filoszokénál.