Pénzügy

Nem csökkent a munkanélküliség

63,5 ezer állást kínált az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) márciusban. A legtöbb munkalehetőséget Dél-Alföldön és Közép-Magyarországon hirdették. A pályakezdő állástalanok nem lettek többen, viszont a tartósan munkanélküliek és a segélyből élők száma drasztikusan nőtt.

A február végéig be nem töltött álláshelyek – mind a támogatottak, mind a támogatás nélküliek – közül a tárgyhó végéig 28 ezerre nem találta meg a megfelelő embert az ÁFSZ. A nyilvántartott álláskeresők száma a zárónapon 462,4 ezer fő volt. Ez az előző hónapénál 3 százalékkal kevesebb, ellenben 8,5 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A tartósan munka nélkül állók száma 26 610 fővel növekedett 2007 márciusa óta, arányuk így az összes nyilvántartott álláskereső 31 százaléka.

A Dél-Alföldön és Közép-Magyarországon (12,2 ezer és 11,3 ezer) hirdették a legtöbb álláshelyet. A legtöbb régióban és megyében kissé alacsonyabb lett a nyilvántartott állástalanok száma: Nyugat-Dunántúlon 4,1, Közép-Dunántúlon 2,5, valamint Dél-Dunántúlon kevesebb mint egy százalékos csökkenést tapasztalt az ÁFSZ. Észak-Alföldön viszont átlagon felüli növekedés mutatkozott, csaknem 6 százalékkal kerestek többen állást, mint egy évvel korábban.

300 ezren járulékból és segélyből élnek

A foglalkoztatást elősegítő támogatásokban résztvevőknek csaknem a fele bér- és járulék jellegű támogatásokban részesült, munkaerő-piaci képzésben viszont kevesebb mint egyharmaduk vett részt, 17,5 százalékuk pedig közhasznú munkát végzett.

Az összes nyilvántartott álláskeresőnek csak a kétharmada kapott valamilyen ellátást. Márciusban 139,3 ezren járadékban vagy álláskeresési segélyben részesültek, és további 151,8 ezer fő kapott rendszeres szociális segélyt. Az ebből élők száma egy hónap alatt 2,2 ezerrel lett több, és csaknem 16 ezerrel nőtt a számuk egy év alatt.

Nem nőtt a pályakezdők száma

Kevesebb lett a munkanélküli pályakezdők száma márciusban. A zárónapon a regisztrációban lévő pályakezdők létszáma 41,4 ezer volt, ami 2 százalékkal kevesebb, mint február végén, ám csaknem ugyanennyivel több, mint az előző év hasonló időszakában. A pályakezdőknél jelentős területi különbségek tapasztalhatók: egy év alatt kevesebb lett a számuk Közép-Magyarországon (-13,7 százalék) és Közép-Dunántúlon (-9,4 százalék), viszont Észak-Alföldön egyre többen vannak (9,5 százalék).

A nyilvántartott álláskeresőknek a dolgozókhoz viszonyított aránya március végén 10,5 százalék, a munkavállalási korú népességnek pedig a 6,9 százaléka volt. Legrosszabb helyzetben Észak-Magyarország és Észak-Alföld (18,5 és 18,3 százalék) van, míg Közép-Magyarországon ez az arány 3,8 százalék.

A nem pályakezdő álláskeresők 40 százalékának az utolsó munkahelye a nem anyagi szolgáltatások területén volt, további 22 százalék pedig az iparban vesztette el az állását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik