FN

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 117,07 pontos emelkedéssel, 22 834,45 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékhez képest ez 0,52 százalékos erősödés.
2008. 05. 30. 09:29
A világ különböző pályakövetéses módszereit és elemzéseit hangolja össze egy új projekt, amelyet az Európai Bizottság kezdeményezett. A programtól azt várják, hogy a vizsgálatokból korábban kimaradó intézmények számára is vonzóvá tehetik a rendszert - ezáltal növelnék a kutatások számát és a rendelkezésre álló adatok mennyiségét.
2008. 05. 30. 09:21
Már csak néhány nap maradt a társasági adóbevallások elkészítésére, aminek határideje az idén június 2-a, mivel május 31-e szombatra esik. Az APEH kiemelt feladatnak tekinti a jövedelemminimum alatt vallók ellenőrzését.
2008. 05. 30. 08:36
Péntek délelőtt tesz újabb kísérletet a Magyar Televízió (MTV) Közalapítvány kuratóriuma, hogy betöltse a március eleje óta üresen álló elnöki posztot. Ez az első alkalom, hogy egy pályázaton belül másodszor látnak neki a jelölésnek, annak sikere esetén pedig a választásnak.
2008. 05. 30. 07:49
Az elmúlt három évben 20-30 százalékkal csökkentek a casco-díjak Magyarországon, alapvetően biztosítók közötti verseny hatására. Ennek ellenére még mindig csak minden ötödik autós rendelkezik cascóval, s kevesen használják ki azt is, hogy speciális károkra, például lopásra is lehet biztosítást kötni.
2008. 05. 30. 07:00
A jó kormányzás két oszlopa az elszámoltathatóság és az átláthatóság, a rossz adómorál oka nem csak az elvonások magas szintje - mondta Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke csütörtökön Budapesten a Joint Venture Szövetség (JVSZ) közgyűlésén.
2008. 05. 29. 21:11
A 240 forintos euróárfolyamot próbálgatva jó egy százalékot erősödött a forint csütörtökön. Délután négykor 240,90/241,00 forinton jegyezték az eurót Budapesten a bankközi devizapiacon, szemben az előző délutáni 243,40/60 forinttal.
2008. 05. 29. 17:02
A Deichmannál a kártyával fizetők nem a várt költségekkel szembesülnek a számlalevelükben, két hatóság vizsgálódik már az ügyben. A cég közleménye szerint szoftverhiba, egyik vásárlójuk szerint viszont az áll a furcsaság hátterében, hogy a Deichmann külföldire cserélte föl a hazai elfogadó bankot.
2008. 05. 29. 14:45
Együtt több mint fél tonnát fogytak a második „Közösen – könnyebben” életmódváltó munkahelyi csapatverseny résztvevői. 87 munkahelyről 101 csapat jelentkezett, ám csak 69-nek volt annyi ereje, hogy „végigcsinálja”, megváltoztassa az életét. Nem meglepő talán, hogy egy fizioterápiás intézet csapata nyert.
2008. 05. 29. 12:51
Tévhit, hogy egy állásbörzén el lehet helyezkedni, jó esetben ez a kiválasztási folyamat első köre. A pályakezdők átlagosan 200-300 ezer forint fizetésre vágynak, a vállalatok azonban ennél kevesebbet adnának. A cégek egyre inkább úgy érzik, olcsóbb, ha a börzék helyett fejvadászra bízzák a toborzást. Körkép az állásbörzékről.
2008. 05. 29. 12:43
A fideszes delegáltak azt javasolják, hogy ne szavazzanak a pénteki tévéelnök-jelölés és -választás során az MTV Közalapítvány kuratóriumi elnökségének alig négy nappal korábban mandátumot nyert tagjai. A testület elnöke szerint nincs lehetőség a kezdeményezés felkarolására.
2008. 05. 29. 11:39
Korai a németek félelme és a vészharang kongatása: a statisztikai adatok alapján hazánkban az atipikus foglalkoztatási formák – mint például a távmunka, részmunkaidő, kölcsönzött munkások alkalmazása – még egyáltalán nem terjedtek el annyira, mint ahogy azt ők első pillantásra látták. Ennek kivesézésére Magyarországi munkaviszonyok: ez vár Németországra is? címmel tartottak workshopot német és magyar munkaügyi szakemberek.
2008. 05. 29. 10:51
Jövő ilyenkor a mostani számla másfélszeresét is fizethetjük a földgázért, ami egy átlagos lakás esetében havi 25 ezer forintra kúszhat fel. Kérdés csak az, hogy milyen ütemezésben nyeletik le velünk a drágulást, részletekben, vagy lesz sokkszerű emelés is az „út végén”.
2008. 05. 29. 07:00
Nem állt és nem is áll szándékában bevinni a Malévot az AirUnion szövetségből alakuló új, állami többségi tulajdonú légitársaságba Borisz Abramovicsnak.
2008. 05. 29. 06:59
A maitól filozófiájában gyökeresen eltérő, nem pedig a hatályosnál részletesebb közszolgálat-meghatározásra van szükség - mondta a Tihanyban zajló Media Hungary egyik kerekasztal-beszélgetésén Tímár János, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) SZDSZ által delegált tagja.
2008. 05. 28. 19:08
Az SZDSZ elnöke szerint ismét a fogyasztóknak kellene a tévé-előfizetési díjakat fizetniük. Kóka János az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta, hogy akár hónapokon át is elhúzódhat a Magyar Televízió elnökének megválasztása.
2008. 05. 28. 18:56
Az SZDSZ elnöke szerint ismét a fogyasztóknak kellene a tévé-előfizetési díjakat fizetniük. AZ MSZP szerint megmarad az előfizetési díj, azt azonban még nem tudni, ki fizesse.
2008. 05. 28. 18:30
Olvasói sztorik