A 2001-es terrortámadások utáni megtorpanásnál is "sokkal súlyosabb" recesszió fenyegeti a globális polgári repülési ágazatot a rendkívüli üzemanyagárak, a gyenge dollár és az általános gazdasági lassulás miatt - mondta Londonban idézett nyilatkozatában a szakma egyik vezető szakértője.
A legnagyobb magyar bank elemzői szerint további kamatemelésre csak akkor kell számítani, ha a forint 242-245 forintos euróárfolyamnál gyengébb szinten stabilizálódik, erre azonban kevés esélyt látnak.
Az elemzők tartós élelmiszer-drágulást vetítenek előre, aminek nyomán az agrártermékekbe fektető alapok slágercikké váltak. Több elemző tartósan magas élelmiszerárakra számít - írja a Figyelő.
Hűtlen kezelés gyanújával nyomozást indított a Budapesti Rendőr-főkapitányság a BKV külső cégekkel kötött tanácsadói szerződéseinek ügyében – írja a Magyar Nemzet.
Megdöbbentően rossz minősítést kapott a Gyurcsány-kormány gazdaságpolitikája a vállalatvezetőktől. Az is kitűnik azonban, hogy a megkérdezett vállalatvezetők még mindig méltányolják a megtett lépések bátorságát, gyorsaságát.
A közüzemi lakossági földgázárak átlagosan 9,9 százalékkal emelkednek 2008. július 1-től, a közüzemi végfelhasználói átlagár 7,7 százalékkal nő - közölte a gazdasági tárca.
Új tematikus honlappal jelentkezik a köztelevízió. Az MTV két nyári monstre eseménye, a Labdarúgó Eb és az Olimpia már ezen a felületen is látható lesz.
Avantgarde Research néven új, kutatási divíziót indít az Avantgarde Group. Az első megbízással belső kommunikációs felmérést végeztek a Coca-Cola Beverages Magyarországnak.
Az ORTT új elnöke szerint a közmédiumok felügyeletét ellátó civil kurátorokkal kapcsolatban nem az a baj, hogy sorsolással választják őket, hanem hogy egyáltalán léteznek „álcivilek”, akik bekerülnek a testületekbe. És együttműködik az állampolgári jogok országgyűlési biztosával is.
A lakossági megtakarításokat ösztönző és a polgárosodást erősítő Új Tulajdonosi Program (ÚTP) keretében nyújtott kedvezmények 2009-ben egyensúlyi oldalon nem okoznak feszültséget a konvergenciaprogram megvalósításában - mondta Veres János pénzügyminiszter.
Magyarországon elsőként indított digitális rádióadást középhullámon a Magyar Katolikus Rádió. A rossz minőségű adó így lepipálhatja a kereskedelmi rádiók hangminőségét is.
Az OTP Banknál működő opciós részvényprogram keretében május 29-én 10 000 darab törzsrészvényt hívtak le a jogosultak - közölte a pénzintézet a tőzsde honlapján pénteken.
Számos reformjavaslat elhangzott az adóreformmal kapcsolatban. Szavzzom, Ön melyiket szeretné Minél inkább egyetért a javaslattal, annál nagyobb pontértéket jelöljön meg!
Az internet és távközlési szolgáltatásokat végző Externet Nyrt. részvényei 562 forintos nyitó árfolyamon debütáltak pénteken a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), ez 3,55 milliárd forintos piaci kaptializációt jelent.
Elfogadható, ha a 3 százalékos középtávú inflációs céltól 1 százalékkal eltér a pénzromlás üteme 210-ben – tartalmazza a Magyar Nemzeti Bank és a pénzügyi tárca közös közleménye. A hírre a forint árfolyama nem reagált.
A nemzetgazdasági beruházások volumene az első negyedévében – az előzetes számítások alapján – 4,8 százalékkal csökkent a megelőző év azonos időszakához viszonyítva, a szezonálisan kiigazított index szerint 1 százalékkal esett vissza.
Az eurót pénteken reggel kilenc óra után 240,50/70 forinton jegyezték, kissé gyengébben a csütörtök délutáni 240,90/241,00 forintnál. Az árfolyam a 240,40 és 241,40 forint közötti tartományban mozgott az európai nyitásig, miközben számos sikertelen próbálkozásra került sor a forint gyengítésére.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 117,07 pontos emelkedéssel, 22 834,45 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékhez képest ez 0,52 százalékos erősödés.
A világ különböző pályakövetéses módszereit és elemzéseit hangolja össze egy új projekt, amelyet az Európai Bizottság kezdeményezett. A programtól azt várják, hogy a vizsgálatokból korábban kimaradó intézmények számára is vonzóvá tehetik a rendszert - ezáltal növelnék a kutatások számát és a rendelkezésre álló adatok mennyiségét.