FN

Június végén befejeződik a két és fél éve futó Friderikusz Most című műsor az ATV-n. Friderikusz Sándor szerint kimerítették a kereteket, ősztől lekerülnek a csatornáról.
2008. 05. 28. 17:48
Délután fél ötkor 243,40/60 forintot ért egy euró, ami azt jelenti, hogy a keddi megtorpanás után ismét erősödött a forint a közös európai devizával szemben.
2008. 05. 28. 17:42
Új elemekkel bővül a Széchenyi Kártya, de megmarad forgóeszköz-finaszírozó jellege. Lehet már viszont mikrohitelt beruházási célra is fölvenni. A mikrohitelezésben rejlő üzleti lehetőségeket a bankok is fölfedezték már.
2008. 05. 28. 16:17
Három tanmese, három szektorból, egy közös tanulsággal: a kitűzött magas jutalom sokszor nem szolgálja sem a cég, sem pedig munkavállalója érdekeit, hanem akár csődhöz is vezethet. Tanuljon a nagyvállalatok motivációs rendszereinek hibáin, ők ugyanis túlélhetik ezt, míg egy kkv egy ilyen hibába azonnal beleszakad!
2008. 05. 28. 10:11
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 24,56 pontos emelkedéssel, 22 509,77 ponton nyitott szerdán. A legutóbbi, keddi záró értékéhez képest 0,11 százalékkal erősödött.
2008. 05. 28. 09:02
A Népszava szerdai információi szerint legfeljebb 8-9 százalékkal növekszik júliustól a lakossági földgáz ára. A Napi Gazdaság is úgy tudja, hogy mintegy tíz százalékos emelésről dönthet a kormány szerdai ülésén.
2008. 05. 28. 07:16
A tehetségek megtartása komoly feladat a cégeknek: nem elég megszerezni a legjobb szakembert, ott is kell tartani a vállalatnál. Van aki a változatos, kihívásokkal teli munkában, mások a karrierlehetőségekben és a fizetésben, de akad olyan is, aki a családias hangulatú irodában látja a dolgozók elégedettségének a kulcsát. Ha a dolgozó boldog, nem akar váltani.
2008. 05. 28. 06:55
Dirk Gerkens, az RTL Klub vezérigazgatója végzett a Marketing&Média által összeállított „Az 50 legbefolyásosabb ember a magyar médiaiparban” rangsor élén. A lap szerkesztőségének és szerkesztőbizottságának szavazatai alapján elkészített összeállításból az is kiderül, hogy az RTL Klub székháza csordultig van befolyásos emberekkel.
2008. 05. 27. 19:38
Ha magasabb az infláció, az emberek kevesebb árut, szolgáltatást vehetnek a keresetükből – ez az üzenete többek között annak, hogy a jegybank ez évi inflációs várakozását 5,9-ről 6,3 százalékra emelte. Az alapkamat 8,5 százalékra emelését szakmailag ugyan lehet vitatni, de az egyértelműen rossz, ha a politika próbál beleszólni a monetáris politikába – hangsúlyozták szakértők.
2008. 05. 27. 14:48
Számos esetet szolgáltat az élet, amikor a munkavállaló akarva-akaratlanul kárt okoz munkaadójának. Az esetek rendezését a törvény aprólékosan szabályozza, ám a vállalkozás és a munkavállaló is jobban jár, ha kompromisszumos megoldás születik.
2008. 05. 27. 14:44
Az álláskeresők jellemzően lakóhelyük környékén keresnek munkát. Az alacsonyabb beosztásra pályázók kevésbé mobilak, mint a vezetők, annak ellenére, hogy nehezebb elhelyezkedniük – derült ki egy friss felmérésből.
2008. 05. 27. 13:04
A nagy lapkiadók, valamint a tévécsatornák számítanak ma a legmenőbb munkahelyeknek a marketinges és médiás szakemberek körében.
2008. 05. 27. 12:00
Főként az exportnak köszönhetően nőtt tavaly a hazai söripar termelése. Az idén a sportesemények lendíthetnek a forgalmon, ezekre jelentős akciókkal készülnek a gyártók. Hosszú távon viszont áremelkedés is várható.
2008. 05. 27. 12:00
Gyökeresen átalakulhat az internetes adatgyűjtés módja egy magyar fejlesztésnek köszönhetően. Míg jelenleg a netezők egy hivatkozáson keresztül juthatnak el az információhoz, addig az iGlue helybe hozza az adatokat.
2008. 05. 27. 12:00
Szívesen foglalkoztatják az egykori számítógépes kalózokat a kisebb cégek. Többen oktatók lesznek, míg mások az újságírással próbálkoznak büntetésük letöltése után.
2008. 05. 27. 12:00
A tudatosan felépített márkázás egyre gyakrabban jeleníti meg a vállalati felelősséget a termékek szintjén. A Social Branding a CSR fontos területe.
2008. 05. 27. 12:00
A legfrissebb gyorsjelentés mellett egy állásfoglalást is kiadott a Matesz elnöksége. Ebben arra hívják fel a figyelmet, hogy a kiadók sok esetben csak későn értesítik a szövetséget az új terjesztési eljárásaikról, s ez zavart okozhat az auditálásban. Mostanában például gyakori, hogy egyes napilapokat DVD-melléklettel vagy egyéb ajándékokkal is árusítanak, ezek pedig több napig is terjesztésben [...]
2008. 05. 27. 12:00
Rendkívüli módon megosztják a fogyasztói társadalmat a világ vezető márkái. Legtöbbjük a legkedveltebb és leginkább utált brandek lajstromába is bekerült. Utóbbiban a McDonald’s a dobogó legfelső fokán végzett.
2008. 05. 27. 12:00
Szervezeti átalakítással és arculatváltással vette át a kormányrudat Steve Varcoe-tól Vidus Gabriella. Az R-time nemrég kinevezett ügyvezetője a magyar médiaiparban egyike lett a legbefolyásosabb női vezetőknek.
2008. 05. 27. 12:00
Olvasói sztorik