Az új polgári törvénykönyv (Ptk.) központi gondolata a polgárbarát, szolgáltató állam - mondta Draskovics Tibor miniszteri expozéjában a törvényjavaslat általános vitájának kezdetén, kedden az Országgyűlésben.
A rágógumikat és cukorkákat Twinner márkanév alatt forgalmazó cég a Twinner88 cukormentes drazsé rágógumi ismertségnövelő, kipróbálásra ösztönző és promóciós kampányának médiaügyeit a Kerti Attila vezetése alatt álló Maximize Médiaügynökségre bízta.
Módosította az önkormányzat költségvetését Kecskemét közgyűlése, így rendelkezésre áll az a 7, 6 milliárd forint, amelyből a város megvásárolhatja a Daimlert AG majdani Mercedes-gyárához szükséges földterületet - írta a keddi Napi Gazdaság.
Az alkalmazottak felét elküldik az EVM-től (korábban Egyesült Vegyiművek). A háztartási vegyipar területén működő utolsó nagyobb magyarországi gyártót, amely több termékben piacvezető, nemrég megvette egy cseh konszern. Korábban egy szlovák márka itthoni terjesztését már bejelentették. A befektetők mögött egy nemzetközi csoport áll, amely a térségben jó néhány iparágban otthagyta a lábnyomát.
Tizenhárman nyújtottak be pályázatot a Magyar Televízió (MTV) elnöki posztjára a határidő lejártáig, hétfő kora délutánig; a tizennegyedik beadvány egy "külsős" ötletcsomag, amely a köztévé megújításáról szól.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) engedélyezte a System Consulting Zrt.-nek, hogy 98,178 százalékos tulajdont szerezzen a Vértesi Erőmű Zrt.-ben - közölte a GVH.
A londoni City túlélt már heves viharokat, és túl fogja élni az amerikai Lehman Brothers befektetési nagybank csődje okozta jelenlegi vihart is, közölte hétfőn a londoni pénzügyi központot irányító testület operatív vezetője, aki szerint a nagy feltörekvő gazdaságoknak mindig szükségük lesz a pénzügyi szolgáltatásokra.
Hétfőn a részvénykereskedés félidejénél New York-ban különösen a tőzsde DJIA mutatója mutatott jelentős, csaknem 300 pontos, azaz 2,4 százalék körül hanyatlást, a Nasdaq piac mutatója korábbi veszteségét kevéssel mérsékelve 1,45 százalékos mínuszban járt.
Gyengült a forint, főleg nemzetközi hatásra, délután 4 órakor 242 euróárfolyamos szint alatt tartózkodott. A dollár 170 forint volt, a BUX 2,09 százalékos csökkenéssel, 19.223,14 ponton zárt hétfőn. A Mol 0,98 százalékkal 15.995 forintra erősödött, az OTP 4,66 százalékkal 6.520 forintra gyengült.
A vállalkozói készséget fejleszti az a képzés, amelyet a Közgazdasági Politechnikum indít a nők munkavállalásának, vállalkozóvá válásának elősegítésére. Az ingyenes oktatást a gazdasági tárca támogatja anyagilag - közölte Gergely Gabriella tréner az MTI-vel.
Magyarország az Európai Unió sereghajtói közé tartozik az innovációra fordított költségvetési forrásokat tekintve, és az intézményrendszert is meg kellene reformálni - közölte a Versenyképes Mikro-, Kis- és Középvállalkozások Magyarországi Egyesülete.
Csődvédelmet kért a negyedik legnagyobb amerikai befektetési bank, az amerikai Lehman Brothers, míg a Merrill Lynchet a Bank of America 50 milliárd dolláros ügylet keretében felvásárolta. A hírek hatására az európai indexek meredek esésnek indultak, a BUX kora délután 4,3 százalékos mínuszban.
A Pénzügyminisztérium javaslatánál nagyobb léptékű adóváltozásokat és legalább a GDP-vel megegyező reálbér-növekedést szeretnének a szakszervezetek – derült ki hétfőn a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) sajtótájékoztatóján.
Vallási rendeletet, fatvát adott ki Szaúd-Arábia legfőbb iszlám bírája arról, hogy meg lehet ölni a tulajdonosát azoknak a műholdas televízióknak, amelyek úgymond erkölcstelen adásokat sugároznak.
Megújult a Profession.hu, Magyarország leglátogatottabb álláskereső oldala. Az új portált korszerűbb megjelenés, felhasználóbarát elrendezés és számos új funkció jellemzi. A megújulást ősszel nagyszabású reklámkampány támogatja.
Nem biztos, hogy veszélyeztetik a Nabucco megvalósulását a párhuzamosan futó gázvezeték-projektek - mondta José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke hétfőn Budapesten, azt követően, hogy tárgyalt a magyar kormányfővel.
Közép-Európa csak akkor fogja tudni fenntartani kiemelkedő, öt százalékos növekedési ütemét, amely messze lekörözi Nyugat-Európa gazdasági teljesítményét, ha véghezviszi a szabadpiaci reformokat – figyelmeztet a Central Europe Top 500, a Deloitte által a térség ötszáz legnagyobb vállalatáról készített rangsor és jelentés 2007-es kiadása.
Az idén szeptemberben HINT (Hungary: Invest Network and Trade) címmel új, negyedéves üzleti magazint indított az ITD Hungary magyar befektetésösztönzési és kereskedelemfejlesztési ügynökség, illetve a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium.
A Sztárok a fejükre estek címmel indul késő ősszel Frei Tamás élő kalandshow-ja a TV2-n, amelyben együtt küzd majd az egykori egészségügyi miniszter, Horváth Ágnes és a zenész házaspár két tagja, Bódi Guszti és Margó is.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 457,01 pontos csökkenéssel, 19 175,65 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest 2,33 százalékkal esett.
A mobiltelefon-előfizetések száma a II. negyedév folyamán 308 ezerrel nőtt, és 2008. június végére átlépte a 11,5 milliót - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A Ferihegyi repülőtéren a forgalom zavartalan, a repülőgépek közlekednek - nyilatkozta Szollár Domokos, a Budapest Airport (BA) szóvivője hétfőn reggel.
A magyar kortárs művészetre összpontosítanak, s a fiatal generációhoz tartozó művészektől sem zárkóznak el a K és H Bank vezetői a cég új, határozottabb koncepció szerint összeállítandó műgyűjteményének vásárlásakor - írta hétfőn a Világgazdaság.