A Pénzügyminisztérium (PM) 13,5 milliárd forint államháztartási hiányt vár októberre az önkormányzatok nélkül, az első tíz hónapra pedig 745 milliárd forintot - közölte Keller László államtitkár kedden sajtótájékoztatón Budapesten.
Közösen készített felmérést a vállalatok társadalmi felelősségvállalásáról (CSR) a GfK és a Braun & Partners Network. A regionális közvélemény-kutatás szerint különböző mértékben ugyan, de Bulgáriában, Lengyelországban és Magyarországon is a médiát tartják a leghitelesebb CSR-információforrásnak.
Megdőlni látszik a vezető amerikai hírportáloknál az a korábban kőbe vésett szabály, hogy kerülni kell a vetélytársakhoz vezető linkek elhelyezését oldalaikon, hiszen ezzel csak saját üzletükön rontanak.
A magyar piac még alulteljesítő lehet a nemzetközi tőzsdékhez viszonyítva, de technikai alapon már a trendforduló jelei látszanak - vélekednek elemzők.
Csoportos létszámleépítéssel elbocsátják a Zalabaromfi dolgozóit, az üzemet nem indítják újra - közölte kedden a zalaegerszegi cégcsoport szakszervezeti vezetője.
Az autósok kétharmada számára már az áron kívül az is fontos, hogy kötelező biztosítása nyomán az általa okozott kárt korrekten rendezze a biztosító – derül ki a Figyelő Trend legújabb számában megjelenő kutatásból. A netes ügyintézés – meglepetésre – még nem hozza lázba az ügyfeleket.
Szerényen emelkedett a kőolaj ára kedden reggel az ázsiai kereskedésben azokra a biztosnak látszó várakozásokra, hogy pénteken az OPEC a termelésének 1 millió hordós csökkentéséről dönt.
Az Európai Bizottság kifogásai alapján az Országgyűlés mai ülésnapján a közellátás biztonsága szempontjából kiemelkedő jelentőségű vállalkozásokat érintő, valamint az azzal összefüggő egyes törvények - ismertebb nevén a "lex Mol" - módosítását tárgyalja.
Demonstrálnak a Zalabaromfi beszállítói ma délelőtt Budapesten, a CIB Bank székháza előtt, délben pedig a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium épületénél.
Mezőgazdasági pályázatok nyerteseinek küldött levelet egy magáncég, felajánlva: megelőlegezi a kifizetni kért támogatás nyolcvan százalékát - írta a keddi Magyar Hírlap.
Ha az ígértnél később is, de még az idén hatályba léphet az a törvénycsomag, amelynek értelmében a TEÁOR-számok kikerülnek a cégjegyzékből - írta a keddi Világgazdaság az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumtól (IRM) kapott tájékoztatás alapján.
Magyarország nem áll az államcsőd szélén Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke szerint, a globális pénzügyi válság ugyanakkor Magyarország sérülékenységét nyilvánvalóvá tette.
Az Európai Bizottság kifogásai alapján az Országgyűlés kedden a lex Mol néven ismert, a „közellátás biztonsága szempontjából kiemelkedő jelentőségű vállalkozásokat érintő, valamint az azzal összefüggő egyes törvények” módosítását tárgyalja.
A kezdeti erősödés után gyengült a forint hétfőn, késő délután 269,10/20 forinton jegyezték az eurót. A BUX 247,49 pontos, 1,91 százalékos csökkenéssel, 12 681,21 ponton zárt.
Kockázati tőkealapot indít az állami Garantiqa Hitelgarancia (GH). A Tőke Unió Programban a százmilliárdos keret mellett egyablakos ügyintézéssel lehet majd igényelni tanácsadást és hitelt is, az ország 208 pontján. A bejelentés tájékoztatóján Demján Sándor befenyítette az uniót, ha nem terjesztik ki a teljes betétgaranciát az eurózónán kívüli tagokra, az EU bíróságához fordulnak.
Hétfőtől megújult formában találkozhatnak a látogatók a Népszabadság hírportáljával, melynek neve hivatalosan Népszabadság Online, elérhetősége pedig marad www.nol.hu, de a www.nepszabadsag.hu is élővé válik.
Elbocsátás helyett a műszakrendek rugalmas módosításával készül fel a győri Audi Hungaria Motor Kft. a pénzügyi válság okán várható megrendeléscsökkenésre.