Üzleti tippek

Újratárgyalják a “lex Molt”

admin
admin

2008. 10. 21. 07:08

Az Európai Bizottság kifogásai alapján az Országgyűlés mai ülésnapján a közellátás biztonsága szempontjából kiemelkedő jelentőségű vállalkozásokat érintő, valamint az azzal összefüggő egyes törvények - ismertebb nevén a "lex Mol" - módosítását tárgyalja.

A kormány indoklása szerint a törvény módosításának célja az Európai Bizottság által megalapozottan kifogásolt rendelkezések hatályon kívül helyezése, ami elősegítheti a bizottság által Magyarország ellen 2007. november 13-án indított kötelezettségszegési eljárás megszüntetését.

A Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter által előterjesztett módosítással a kabinet a nyilvános vételi ajánlattétel szabályait kívánja egyszerűsíteni, valamint az esetleges felvásárlások folyamatát szeretné a korábbinál átláthatóbbá tenni.

A javaslat ezért hatályon kívül helyezné azt az előírást, amely a befolyásszerzés feltételévé tenné, hogy az ajánlattevő vállalkozás közgyűlése a tranzakciót előzetesen jóváhagyja. Továbbá a jövőben a magyar állam nem élhetne azzal az előjogával, hogy az érintett társaságok alapszabályának szavazatmaximálásra irányuló rendelkezései az állam képviselőjére ne vonatkozzanak.

A lex Molt a parlament 2007. október 8-án 337 igen szavazattal, 4 ellenében, 3 tartózkodás mellett fogadta el. A jogszabály segítségével az államnak lehetősége nyílt jogi eszközökkel szűkíteni azon társaságok mozgásterét, amelyek magyar energetikai és vízellátó céget akarnak felvásárolni.

A kormány elsősorban a magyar olajtársaság, a Mol Nyrt. részvényeinek az OMV osztrák cég általi felvásárlásának kívánt gátat szabni. Az Európai Bizottság álláspontja szerint összeegyeztethetetlenség merült fel a közösségi jog, tőke szabad mozgását és a letelepedés szabadságát megfogalmazó rendelkezései és a sajtóban “lex Molként” emlegetett magyar jogszabály között.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

2871252 06/13/2016 US soldiers during a stop of the US armed forces in Riga in the course of the Dragoon Ride II of the Saber Strike-2016 international exercise. Taisija Voroncova/Sputnik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.