Üzleti tippek

Félmilliárdos agrárfaktoring-botrány

admin
admin

2008. 10. 21. 06:59

Mezőgazdasági pályázatok nyerteseinek küldött levelet egy magáncég, felajánlva: megelőlegezi a kifizetni kért támogatás nyolcvan százalékát - írta a keddi Magyar Hírlap.

A lap utalt arra is, hogy az ajánlattevő cég, a Buda Faktor Zrt. vezetője a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium szakállamtitkárának, Máhr Andrásnak a felesége. A Magyar Hírlap szerint az ügy több kérdést vet fel: honnan jutottak a nyertesek adataihoz, és honnan tudják, hogy csúsznak a kifizetések?

Az október elején elküldött levelet 1.335 olyan gazdálkodó kapta meg, aki fejenként negyvenezer eurót nyert egy uniós pályázaton, amely a fiatal gazdák farmalapítását támogatja, Ezt megelőzően augusztus végén, szeptember elején mentek ki a határozatok a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivataltól (MVH) – olvasható a cikkben.

A Buda Faktor Zrt. levele az MVH 67/2007. FVM-rendeletre hivatkozva közli a nyertes pályázókkal a jó hírt, hogy támogatásra jogosultak lettek, s rögtön felhívja a figyelmet arra, hogy a támogatás kifizetéséig “120-180 nap telik el”, s erre hivatkozva ajánlatot tesz a kifizetni kért támogatás nyolcvan százalékának megelőlegezésére.

A levél tartalmáról Mikula Lajos, az Agrya Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetségének elnöke a lapnak elmondta: aggályosnak tartja, hogy a szövegben 120-180 napos kifizetési határidőről tájékoztatnak, mert ez a jogszabályokból nem olvasható ki. Vagyis – fejti ki – a Buda Faktor Zrt. vagy tud valamit a kifizetések esetleges csúszásáról, vagy tévesen tájékoztatta, becsapta a fiatal gazdákat.

Ha minden nyertes pályázó faktoráltatná a támogatását, akkor a Buda Faktor több mint félmilliárdos haszonhoz juthatna – tette hozzá a cikk. A lap megkereste Máhrné Kazareczki Évát, a Buda Faktor Zrt. vezérigazgatóját, aki elismerte: tévesen írták meg a levelet. A 120-180 napig elhúzódó kifizetésekre utaló szövegrészből – mint mondta – kimaradt az a megjegyzés, hogy ez “a faktoráló cég eddigi tapasztalatai szerint van így”.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.