FN

Kommunikációs kampányt tervez a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) annak érdekében, hogy a jelenleginél objektívebb kép alakuljon ki a marketingről, az általa kiváltott hatásokról.
2008. 11. 20. 20:12
Az Európai Unió „régi” tagállamai közül Írországba érkezett a legtöbb vendégmunkás a 2004-es bővítésben érintett új országokból. Az Európai Bizottság a tavalyi adatokat alapul vevő foglalkoztatási jelentése szerint a vendégmunkások aránya itt 5 százalék. Ez az érték jóval magasabb, mint amit az Egyesült Királyságban - ott 1,2 százalék.
2008. 11. 20. 18:45
Bajnai Gordon gazdasági miniszter arra kérte a bankokat, hogy használják 200 milliárdos hitelkeretüket, és ne hagyják abba a kis- és középvállalatok hitelezését. A bankok hajlanak a miniszteri szóra. A Figyelő interjúja.
2008. 11. 20. 12:48
Oroszország a gazdaság élénkítése céljából gyorsítja az adókönnyítés ütemét, többletösszegeket juttat a hadiiparnak, és hozzájárul a pénzügyi válság miatt nehéz helyzetbe került országok megsegítésére szánt IMF-csomagok finanszírozásához, jelentette be csütörtökön Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök.
2008. 11. 20. 12:02
A repülőgép-hajtóműveket gyártó brit Rolls-Royce cég jövőre világszerte 2000 fős létszámleépítést hajt végre. A vállalat csütörtöki közleménye szerint a gazdasági helyzet „bizonytalanságára” való tekintettel a kapacitásokat a várható igényekhez igazítják, márpedig az Airbus A380-as, illetve a Boeing 787-es repülőgépének fejlesztése is késedelmet szenved. A Rolls-Royce 39 ezer embert foglalkoztat világszerte, 60 százalékát Nagy-Britanniában. A konszern, [...]
2008. 11. 20. 11:47
Bár a másodlagos jelzálogpiaci válságban nem érintett, jó a tőkehelyzete és rendkívül nagy mértékben termeli a profitot, az árfolyam alakulása alapján elmondható: a befektetők kevéssé bíznak az OTP-ben. Miért?
2008. 11. 20. 10:19
Sokkal többet tévézik, aki elégedetlen magával és a helyzetével, mint aki kiegyensúlyozott és megbékélt a sorsával - mutatták ki amerikai kutatók naplóbejegyzések elemzése alapján.
2008. 11. 20. 10:18
Magyarország a 111. helyet foglalja el az adófizetés egyszerűségét osztályozó rangsorban - közli az „Adófizetés 2009" című tanulmány eredményeit a kutatásban részt vevő PricewaterhouseCoopers.
2008. 11. 20. 10:14
Csütörtök reggel a nyugat-európai részvénypiacok tovább haladtak lefelé - miután szerdán öt és félévi mélypont táján végeztek -, követve a Wall Streetet és az ázsiai piacokat.
2008. 11. 20. 10:07
Miközben Magyarország az utóbbi két évben sokat javított egyensúlyi helyzetén, a gazdasági növekedés lassú, ezért van jobban kitéve a pénzügyi válságnak - mondta Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke csütörtökön, a Napi Gazdaság által szervezett „Felszínen maradni" című konferencián.
2008. 11. 20. 10:04
Az Európai Unió képviselői is aláírták azt a két dokumentumot, amely alapján az Európai Unió 6,5 milliárd euró összegű középtávú pénzügyi támogatást nyújt a magyar kormány pénzügyi és gazdaságpolitikai programjának megvalósításához, a fiskális konszolidáció folytatásához - közölte a Pénzügyminisztérium.
2008. 11. 20. 09:06
Az északi-tengeri Brent könnyűolaj csütörtök reggel 50,80 dollár volt Londonban a legközelebbi határidőre, 92 centtel olcsóbb a szerdai zárónál. Hajnalban 48 centtel drágább volt. Szerdán 12 centtel olcsóbbodott.
2008. 11. 20. 08:42
A médiatörvény november elején nyilvánosságra hozott munkaanyagának számos pontját élesen kritizálták az MTI által megkérdezett szakmai szervezetek; az öt parlamenti párt szakértői által készített tervezetet az MSZP nem támogatja, a Fidesz és az SZDSZ szerint pedig így a szocialisták felelőssége, hogy hosszú időre elszállt az átfogó szabályozás lehetősége.
2008. 11. 20. 08:21
Jól haladnak a tárgyalások, most már “bármely pillanatban” elkészülhet Törökország megállapodása a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) a készenléti hitelkeretről, melynek összege 20-40 milliárd dollár között ígérkezik, idézte csütörtökön TayyipErdogan török miniszterelnököt a Radikal című ankarai lap. Törökország előző, 10 milliárd dolláros keretmegállapodása az IMF-fel májusban lejárt. A hét végén az IMF vezérigazgatója, Dominique Strauss-Kahn is úgy [...]
2008. 11. 20. 08:17
Vonatra raktak szerdán 140 tonna almát a szabolcsi Tuzsérban, a szállítmány az oroszországi Cseljabinszkba megy. Ez egy 4 ezer tonnás megrendelés első része, húsz év óta ez az első jelentős magyar almaszállítmány Oroszországba - írja a Népszabadság.
2008. 11. 20. 07:36
Csütörtökön, előre jelzett makrogazdasági adatok híján, viszonylag szilárdnak ígérkezik a forint, a térségi irányzatot követheti. Az év vége felé elképzelhető, hogy 260/euró alatt lesz az árfolyam, írta elemzők véleményét idézve csütörtök reggel a Dow Jones hírügynökség.
2008. 11. 20. 07:09
Olvasói sztorik