Üzleti tippek

Bajnainak engedtek a bankok

Bajnai Gordon gazdasági miniszter arra kérte a bankokat, hogy használják 200 milliárdos hitelkeretüket, és ne hagyják abba a kis- és középvállalatok hitelezését. A bankok hajlanak a miniszteri szóra. A Figyelő interjúja.

Mintha fittyet hányna a reálgazdaság a kormány kkv-kat támogató csomagjára, sorra mondják fel a bankok a kis és közepes cégekkel kötött hitelmegállapodásaikat, jobb esetben csak újabb és újabb biztosítékokat követelnek. Mivel szorítják rá a pénzintézeteket, hogy ne utasítsák el a vállalkozások hitelkérelmeit?

Magam is aggodalommal figyelem a folyamatokat, hozzám is naponta jutnak el hírek, hogy a bankok hiteleket mondanak fel, amelyekre pedig normál körülmények között és életképes vállalkozásoknak is szükségük van a működéshez. Múlt pénteken találkoztam a legnagyobb bankok képviselőivel, s arra kértem őket, legyenek szívesek, vegyék igénybe, hívják le azt a mintegy 200 milliárd forintot, amelyet megnyitottunk számukra, hogy hitelezhessenek a mikro-, kis- és közepes vállalkozásoknak. A K&H Bankban már hozzáférhetőek a mikrohitelek, s él az a program is, amelynek keretében új, 100 millió forintos hitelig az állam 80 százalékos garanciát vállal.

S a bankok részt vesznek a kedvezményes hitelkonstrukciókban?

Lényegében megállapodtunk arról, hogy belépnek a programba. A hitelezésnél probléma lehet, hogy a banknak nincs elég pénze, ezért biztosítunk forrásokat is, refinanszírozási hitelt nyújtva számukra. A következő lépcső, hogy ha van pénze, de nem mer hitelezni, mert fél, hogy a vállalkozás csődbe megy. Ezért kínálunk 80 százalékos garanciát a vállalkozói hitelek mögé. Harmadik probléma lehet, hogy hiába a forrás, hiába a fedezet, s hiába adná a bank, a vállalkozások nem veszik igénybe, mert magas a forintkamat. Éppen ezért kamattámogatási konstrukciót is kidolgoztunk.

Mit gondol arról a kritikáról, hogy a meghirdetett 1400 milliárd forint nagyobb része eddig is benne volt az Új Magyarország Fejlesztési Tervben (ÚMFT), a válságkezelő csomag a források átcímkézése, kevés új elem van benne?

Egy vállalkozót nem a politikai indíttatású viták érdekelnek, hanem az, hogy hozzájut-e a túlélést jelentő 10, vagy 100 milliós hitelhez, támogatáshoz. Magyarországnak az most nem járható út, hogy a költségvetési hiányból, eladósodással élénkítse a gazdaságot. Most arra van lehetőségünk, hogy a rendelkezésünkre álló fejlesztési terv átalakításával, felgyorsításával folytassunk anticiklikus, keynesi gazdaságpolitikát.

Előrejelzések szerint jövőre 11 százalékos munkanélküliségre lehet számítani. Az a kedvezmény, amely minden új munkahelyteremtésnél öt régi dolgozó megtartása érdekében az első évben 10, a másodikban 6 százalékpontos járulékcsökkentést biztosít, nem túl csekély ahhoz, hogy 20 ezer új munkahely keletkezzen, s 100 ezer régi megmaradhasson?

Nem gondolom, hogy csekély mértékű lenne. Pláne, ha hozzátesszük, hogy az új munkavállaló járulékát az első évben teljesen elengedjük. Az elmúlt években a legbátrabb járulékcsökkentő javaslatok is 10 százalékpontos mérséklést szorgalmaztak. Ez a modell nyilván kevésbé tetszetős, mintha átfogó adó- és járulékcsökkentésre kerülne sor, de az ország helyzete nem engedi meg, hogy most nagyobbat lépjünk.

(A Figyelő csütörtökön megjelenő számban olvasható beszélgetésben a gazdasági miniszter arról is szól, hogy valóban fenyegetett-e államcsőd; elmondja, miért nem folytatható az utóbbi évek húzd meg – ereszd meg politikája; beszél arról, hogy kell-e tovább spórolni, ha magas a munkanélküliség.)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik