Gazdaság

Kevesebben utaznak repülővel a válság miatt

A pénzügyi válság következményei miatt szeptemberben csökkent a repülővel utazók száma, és a válság egyre súlyosabban érinti a prémiumkategóriát, az első osztályt és az üzleti utazásokat is.

A Nemzetközi Légiforgalmi Szövetség (IATA) csütörtökön megjelent adatai szerint szeptemberben – a tavaly ősszel kezdődött válság súlyos rosszabbodása idején – 4 százalékkal esett vissza a turistaosztályon utazók száma az egy évvel korábbihoz képest; augusztusban még csak 0,1 százalékos volt a visszaesés.

Ennél jóval nagyobb mértékben, 8 százalékkal csökkent az első osztályon, illetve az üzleti osztályon utazók száma. Augusztusig még jól alakult a repülőgépek legjövedelmezőbb osztályain az utasforgalom, csak kisebb visszaesést jeleztek Ázsiából, később azonban a forgalom zsugorodása átterjedt Európára, az észak-amerikai piacra és a Közel-Keletre is.

Az IATA jelezte, hogy az üzletemberek világszerte visszafogták utazásaikat, és ez várhatóan folytatódik az év hátralevő részében is. Az amerikai Lehman Brothers befektetési bank szeptemberi összeomlása érezhetően visszavetette az üzleti utazásokat.

A szervezet, amely a világ 230 légitársaságát tömöríti, arra számít, hogy az ágazat idei vesztesége 5,2 milliárd dollár körül lesz, annak ellenére, hogy az utóbbi időben csökkent az üzemanyag ára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik