Üzleti tippek

Jóváhagyta Brüsszel a MÁV Cargo felvásárlását

Feltételekkel, de jóváhagyta az Európai Bizottság a MÁV Cargo felvásárlását - jelentette be az uniós végrehajtó testület kedden Brüsszelben.

A feltétel, hogy a vevő, az osztrák Rail Cargo Austria cég “kötelezettséget vállal a GySEV-hez fűződő szerkezeti kapcsolatainak felszámolására és szerződéses kapcsolatainak felülvizsgálatára”. Az így “módosított ügylet nem fogja jelentősen korlátozni a hatékony versenyt az Európai Gazdasági Térségben (EGT) vagy annak bármely jelentős részén” – áll a döntésről kiadott közleményben.
A Rail Cargo Austria AG (RCA) és a GySEV Zrt. konzorciuma 102,5 milliárd forintos ajánlatával nyerte a pályázatot.
Az osztrák cég már jelezte, hogy a GySEV nélkül is fenntartja szándékát.

Az RCA és a MÁV Cargo tevékenysége egyaránt a vasúti teherszállításra és a szállítmányozási szolgáltatásokra terjed ki – emlékeztetett az uniós bizottság. A GySEV tevékenysége ehhez képest “az Ausztria és Magyarország területére kiterjedő vasúti személyszállítást és teherfuvarozást foglalja magában, különös tekintettel a határokon átnyúló vasúti teherszállításra”.
A bizottság megállapította, hogy a tervezett ügylet eredeti bejelentés szerinti végrehajtása “súlyos versenyjogi problémákat vetne fel”, mivel az ügylet következtében “eltűnne az RCA legközelebbi potenciális versenytársa a magyar vasúti teherszállítási piacról, illetve a MÁV Cargóé az ausztriai piacról”.

A kapcsolatok felszámolása révén Brüsszel szerint “a GySEV megerősödhet mint független piaci szereplő és az összefonódás révén létrejött új gazdasági egység versenytársa”.
A vasúti teherszállítás piacainak 2007-ben végbement teljes liberalizációja ellenére e piacokat továbbra is a korlátozott verseny és a határokon átnyúló vasúti teherszállítást illetően együttműködő erős hagyományos szereplők jelenléte jellemzi – emlékeztetett a testület.

Tudatában vagyok annak, hogy a vállalkozások úgy tekintik, ez az ügylet igen jelentős az érintett teherszállítási piacok fejlesztésére irányuló képességeik javítása szempontjából – nyilatkozta Neelie Kroes versenyjogi biztos a közlemény szerint. – Minden, a fogyasztókra nézve pozitív lépést üdvözlök, és nagy örömömre szolgál, hogy sikerült gyorsan megoldást találnunk minden olyan versenyjogi problémára, amely ebben az ügyben aggályosnak tűnt.

Az osztrák és a magyar kormány – a GySEV fő részvényeseiként – biztosítani fogja, hogy az összefonódás révén létrejött vállalkozáshoz fűződő összes szerkezeti kapcsolat felszámolásra kerüljön, illetve hogy az osztrák állam befolyása a GySEV vasúti teherszállítási tevékenységére korlátozott maradjon. E kötelezettségvállalások piaci tesztelését követően a bizottság “arra a következtetésre jutott, hogy azok olyan életképes intézkedések, amelyek alkalmasak a bizottsági vizsgálat során a verseny tekintetében felmerült aggályok eloszlatására”.
Felvásárlási, összeolvadási kérések esetében az ügyleteket vizsgálni köteles Brüsszel általában pozitív döntéseket hoz. Ehhez a kérések kevesebb mint 5 százaléka esetében elmélyült vizsgálat kell, a teljes elutasítás pedig a gyakorlatban szinte nem létező kategória az eddigi tapasztalatok szerint.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik