Üzleti tippek

December másodikán adják el a MÁV Cargót

Az Osztrák Szövetségi Vasút (ÖBB) szállítmányozási ágazata, a Rail Cargo Austria AG (RCA) szerdán megerősítette, hogy el kell adnia a GySEV Zrt.-ben lévő 5,7 százalékos tulajdonrészét, mert ezt szabta feltételül az EU a MÁV Cargo felvásárlásához.

Az RCA szóvivője, Thomas Berger az ÖBB nevében is üdvözölte, hogy az Európai Bizottság, ha kikötésekkel is, de zöld fényt adott a MÁV Cargo megvételére. Az ügyletet december 2-ig szeretnék lezárni. Az RCA külön közleményben jelentette be, hogy az adásvételi szerződés véglegesítéséről december 2-án, 12.00 órakor sajtótájékoztatót tartanak Budapesten a Kempinski szállodában. Az eladás lebonyolításának határideje még nem ismert.

Az RCA és a GySEV konzorciuma 102,5 milliárd forintos ajánlatával nyerte a MÁV Cargo privatizációjára kiírt pályázatot. Az osztrák sajtó úgy tudja, hogy miután az Európai Bizottság versenyjogi hivatala aggályainak adott hangot az ügyletet illetően, a GySEV már kivált a konzorciumból.
A kedden közzétett uniós feltételek között szerepel, hogy az RCA “kötelezettséget vállal a GySEV-hez fűződő szerkezeti kapcsolatainak felszámolására és szerződéses kapcsolatainak felülvizsgálatára”.

A GySEV-ben a magyar államnak 61 százaléka, az osztrák államnak 33,3 százaléka van. Az RCA leányvállalatára, a Speditions Holding GbmH-ra 5,7 százalék jut.

Álláspontja indoklásaként a bizottság felhívta a figyelmet arra, hogy az RCA és a MÁV Cargo tevékenysége egyaránt vasúti teherszállítás és szállítmányozási szolgáltatás. A GySEV működési területe “az Ausztriára és Magyarországra kiterjedő vasúti személyszállítás és teherfuvarozás, különös tekintettel a határokon átnyúló vasúti teherszállításra”.

A bizottság megállapította, hogy a tervezett ügylet eredeti formájában “súlyos versenyjogi problémákat vetne fel”, mivel “eltűnne az RCA legközelebbi potenciális versenytársa a magyar vasúti teherszállítási piacról, illetve a MÁV Cargóé az ausztriai piacról”. A kapcsolatok felszámolása révén ellenben – véli Brüsszel – a GySEV megerősödhet független piaci szereplőként, versenyben az összefonódás révén létrejött új gazdasági egységgel.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik