FN

Most már meredeken növekszik a törlesztéseikkel leálló vállalati adósok aránya, de a folyamat súlyos mértékű „elszabadulása" még csak jövőre várható, áll a Moody's Investors Service hétfői londoni előrejelzésében.
2008. 12. 08. 15:23
A Malév szerdán kénytelen törölni az athéni járatait, miután a Görögországban szerdára meghirdetett általános sztrájkhoz csatlakoztak a légiforgalmi irányítók is – közölte Németh Krisztina, a Malév szóvivője. A légitársaság utasai vagy a keddi, vagy a csütörtöki járattal juthatnak el a görög fővárosba.
2008. 12. 08. 14:27
Mint mindig, a gazdasági válság idején is a szakképzetlenek munkahelye van a leginkább veszélyben, de teljes biztonságban a középosztály sem érezheti magát - olvasható a Figyelő 36 oldalas Válságmellékletében.
2008. 12. 08. 14:10
A Viasat Hungária Zrt. úgy döntött, hogy korábban nyilvánosságra hozott szándékával ellentétben a Viasat3 nem kerül fel az Antenna Hungária által üzemeltetett digitális földfelszíni platformra. Mivel a Viasat3 a harmadik legnézettebb csatorna Magyarországon, így kifejezetten érdekében állt volna új szereplőként megjelenni a szabad hozzáférésű, új hálózaton.
2008. 12. 08. 13:20
Megfelezi tervezett beruházásai értékét a TriGránit – nyilatkozta Demján Sándor a Financial Times hétfői számában.
2008. 12. 08. 12:30
Kilenc forinttal csökken a benzin, és 12 forinttal csökken a dízel ára a hazai töltőállomásokon szerdától – értesült a Holtankoljak.hu portál. Így várhatóan a benzin országos átlagos ára 232 forint, a gázolajé 256 forint lesz szerdától.
2008. 12. 08. 12:24
A szeptemberi 5,4 százalékos növekedés után októberben már stagnált a szlovák ipar teljesítménye éves összevetésben; elemzők 4,7 százalékos októberi növekedésre számítottak. A vártnál jóval gyengébb adat a reálgazdasági válság jele.
2008. 12. 08. 11:55
A világ legnagyobb vagyonkezelőjének mondott svájci UBS bank is nagy létszámcsökkentésre készül, hét végi svájci lapértesülések szerint 4-4,5 ezer ember kerülhet utcára. A bank korábban már 9 ezer alkalmazottjának mondott fel befektetési banki részlegénél.
2008. 12. 08. 10:43
A kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma az év első tíz hónapjában 1 százalékkal csökkent - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn. A Balaton és a főváros népszerűsége csökkent, és egye kevesebb német és osztrák turista érkezik.
2008. 12. 08. 10:36
Az ázsiai tőzsdék erősödése és a nyugat-európai börzék jó kezdése nyomán érdemben több mint 3 százalékkal erősödött nyitáskor a budapesti tőzsdeindex.
2008. 12. 08. 09:14
Az amerikai újságipar két éven belül lényegesen átalakul; a recesszió miatt több lap csődbe mehet, és az újságüzletben évtizedek óta jelen levő családok tűnhetnek el - írta a The Wall Street Journal a hét végén.
2008. 12. 08. 09:01
A tavalyinál nagyobb karácsonyi forgalmat várnak a haltermelők, az élőponty kilója 750-900 forint körül lehet, az árba azonban még beleszólhatnak a nagy áruházláncok - írta a Napi Gazdaság.
2008. 12. 08. 07:17
Egy hónap alatt csaknem a háromszorosára nőtt azoknak a dolgozóknak a száma, akiktől a cégük csoportos leépítéssel akar megválni. A foglalkoztatási hivatal szerint ez az érték nem számít kimagaslónak, volt már a sokszorosa is. A bejelentés nem egyenlő a tényleges elbocsátással, szerencsés esetben akár „meg is menekülhetnek” az alkalmazottak.
2008. 12. 08. 06:30
Várhatóan meglesz a parlamenti többsége az úgynevezett bankmentő csomagnak. A parlament hétfőn szavaz a "pénzügyi közvetítő rendszer stabilitásának erősítéséről" szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító indítványokról, amelyek jelentősen enyhítenék a kormány eredeti javaslatának kemény feltételeit.
2008. 12. 07. 20:02
Tűz és víz – miközben az agrár-élelmiszeripari ágazaton belül hazai mércével mérve mind az OTP Bank elnök-vezérigazgatójaként ismert Csányi Sándor, mind a tőzsdei nagybefektető Leisztinger Tamás egyre nagyobb birodalmat épít ki, hoz-záállásuk merőben különböző. A két meghatározó hazai agrárvállalkozó a befektetési és az üzleti filozófiáját, sőt, a megtérülés elvárt tempóját tekintve is szöges ellentéte egymásnak. Ezzel együtt alapvetően nem verse
2008. 12. 07. 07:22
A hozamot tekintve 2008 egy jó év volt, a jövedelem és a következő évi termelés megalapozása tekintetében azonban katasztrofálisnak mondható - jelentette ki Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz)elnöke.
2008. 12. 06. 16:09
"Titkos tárgyalásokon" kért állami garanciákat a csőd fenyegette amerikai General Motors autógyár brit leányvállalata, a Vauxhall. Állítólag a Ford és a Honda is megkereste a szakminisztert, de mentőövre nincs sok esélyük.
2008. 12. 06. 12:49
A recesszió ellenére a nyár óta sok százzal növelte dolgozói számát az amerikai tulajdonban lévő tiszaújvárosi Jabil Circuit Kft., amely a tervek szerint tovább folytatja a munkásfelvételt - írta az Észak-Magyarország szombaton.
2008. 12. 06. 09:27
Olvasói sztorik