FN

Várhatóan meglesz a parlamenti többsége az úgynevezett bankmentő csomagnak. A parlament hétfőn szavaz a "pénzügyi közvetítő rendszer stabilitásának erősítéséről" szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító indítványokról, amelyek jelentősen enyhítenék a kormány eredeti javaslatának kemény feltételeit.
2008. 12. 07. 20:02
Tűz és víz – miközben az agrár-élelmiszeripari ágazaton belül hazai mércével mérve mind az OTP Bank elnök-vezérigazgatójaként ismert Csányi Sándor, mind a tőzsdei nagybefektető Leisztinger Tamás egyre nagyobb birodalmat épít ki, hoz-záállásuk merőben különböző. A két meghatározó hazai agrárvállalkozó a befektetési és az üzleti filozófiáját, sőt, a megtérülés elvárt tempóját tekintve is szöges ellentéte egymásnak. Ezzel együtt alapvetően nem verse
2008. 12. 07. 07:22
A hozamot tekintve 2008 egy jó év volt, a jövedelem és a következő évi termelés megalapozása tekintetében azonban katasztrofálisnak mondható - jelentette ki Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz)elnöke.
2008. 12. 06. 16:09
"Titkos tárgyalásokon" kért állami garanciákat a csőd fenyegette amerikai General Motors autógyár brit leányvállalata, a Vauxhall. Állítólag a Ford és a Honda is megkereste a szakminisztert, de mentőövre nincs sok esélyük.
2008. 12. 06. 12:49
A recesszió ellenére a nyár óta sok százzal növelte dolgozói számát az amerikai tulajdonban lévő tiszaújvárosi Jabil Circuit Kft., amely a tervek szerint tovább folytatja a munkásfelvételt - írta az Észak-Magyarország szombaton.
2008. 12. 06. 09:27
A három vezető amerikai autógyár, a General Motors, a Ford Motor és a Chrysler 15-17 milliárd dollár összegű szövetségi áthidaló hitelhez jut - a kongresszusból péntek este kiszivárgott információk szerint erről állapodtak meg egymással a Fehér Ház képviselői és a törvényhozás demokrata vezetői.
2008. 12. 06. 09:24
A MÁV Zrt. megválik Andrássy úti székházától, s várhatóan már februárban új székházba költözik a cég vezetése - írta a szombati Magyar Nemzet.
2008. 12. 06. 09:08
A munkaerő-piaci pozíciókat, illetve a szakmai előrejutást segíti a doktori fokozat, anyagi és egzisztenciális szempontból azonban nem sokat jelent - írta a szombati Népszabadság az Universitas Press Felsőoktatási Kutató Műhely felmérésére hivatkozva, amelynek során hatszáz, PhD-fokozatot szerzett fiatalt kérdeztek.
2008. 12. 06. 09:02
Londoni feltörekvő piaci elemzők szerint a vártnál is mélyebb recesszióra utalnak a pénteken közzétett, a konszenzusnál gyengébb magyarországi ipari termelési adatok, amelyek megerősítik a további meredek jegybanki kamatcsökkentések kilátását.
2008. 12. 05. 15:04
Gyurcsány Ferenc nem ígér érdemi adócsökkentést, és kívánatosnak tartja, hogy a vállalkozási tevékenység szélesebb és elfogadottabb legyen Magyarországon. A Fidesz szerint ennek viszont pont ő maga az akadálya.
2008. 12. 05. 14:51
A Vegyépszer Építő és Szerelő Zrt. szervezetátalakítást és csoportos létszámleépítést hajt végre, a cégcsoport több ütemben 250 munkavállalója elbocsátását jelentette be a Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központnak.
2008. 12. 05. 13:49
A havi minimálbért 69 ezer forintról 70 ezerre kívánja emelni a munkaadói oldal, a szakszervezetek erre reagálva 75.500 forintra csökkentették korábbi 76.500 forintos javaslatukat az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) pénteki plenáris ülésén.
2008. 12. 05. 12:53
A Daimler AG jövő tavasszal megkezdi a beszállítók kiválasztását a 2012-től kizárólag Kecskeméten készülő modelljéhez - mondta Eberhard Gloger, a társaság vezető beszerzési menedzsere pénteken Kecskeméten, az ITD Hungary (ITDH) által szervezett autóipari beszállítói konferencián.
2008. 12. 05. 11:34
Az északi-tengeri Brent könnyűolaj péntek reggel 42,50 dollár volt Londonban a legközelebbi határidőre, 22 centtel drágább a csütörtöki zárónál. Hajnalban 8 centtel olcsóbb volt a csütörtöki zárónál. Csütörtökön 3,16 dollárral olcsóbbodott. Most 71 százalékkal olcsóbb, mint minden idők csúcsán, július 11-én, amikor 147,50 dollárra drágult.
2008. 12. 05. 08:58
Londoni értékforgalmazók szerint a nyugat-európai értéktőzsdék péntek reggel lefelé indulnak. A csütörtöki, várt és régóta beárazott euróövezeti és brit kamatcsökkentések nem segítenek a piacoknak, a befektetők továbbra is a többnyire ítéletnapi gazdasági mutatókra és előrejelzésekre figyelnek.
2008. 12. 05. 08:09
A General Motors és a Chrysler ismét megfontolná az egyesülést, ha így közelebb kerülhetnének ahhoz az összesen 34 milliárd dollárhoz, amelyet mentő kölcsönként szeretnének a Forddal együtt kisírni az amerikai pénzügyi kormányzattól.
2008. 12. 05. 08:01
Két év múlva újra élénkülni kezdhet a gazdaság a válság után - mondta Kovács László európai uniós adóügyi biztos. A biztos szerint Magyarország jelenleg nem gondolkodhat nagyarányú adócsökkentésben.
2008. 12. 04. 20:13
Olvasói sztorik