FN

Az OTP Bank vizsgálja, hogyan tudna segítséget nyújtani azoknak a kisrészvényeseknek, akik nagy veszteséggel kényszerültek eladni részvényeiket az október 9-ei spekuláció miatt. A bank idén 150 milliárd forintos eredményre számít.
2009. 04. 24. 16:40
Nehezebben hamisítható, fémszállal ellátott bérleteket árul tanulóknak a BKV, de a készletek kifuttatása miatt egy ideig a régi hologrammal ellátott típus is forgalomban marad - közölte a közlekedési társaság.
2009. 04. 24. 14:32
Az Erste Bank Hungary Nyrt. pénteki közgyűlésén a tulajdonosok 7,5 milliárd forintos tőkeemelést hagytak jóvá, így a bank alaptőkéje 53,4 milliárd forintról 60,9 milliárd forintra nő.
2009. 04. 24. 13:23
Bár a tavalyi év az OTP Bank történetének eddigi legnehezebb éve volt, a bankcsoportnak sikerült elérnie céljait Csányi Sándor elnök-vezérigazgató szerint.
2009. 04. 24. 12:29
Megkezdődött, és egyes elemeiben már jelentősen előrehaladt a Nemzetközi Valutaalap (IMF) tőkefeltöltésének Londonban elfogadott programja, írta a pénteki Financial Timesban az amerikai pénzügyminiszter, aki szerint már vannak "bátorító jelei" világgazdasági válság enyhülésének.
2009. 04. 24. 10:58
Előrehaladott tárgyalásokat folytat az econet.hu Nyrt. a közvetett tulajdonában álló internetes szolgáltató, az Externet Nyrt. 76,83 százalékos részesedésének értékesítéséről.
2009. 04. 24. 10:54
Száműzni akarja a reklámokat az RTVE állami televízióból a spanyol kormány, amely a kereskedelmi tévékre kirótt háromszázalékos adóval ellensúlyozná a bevételkiesést - írta csütörtöki számában az El País című spanyol napilap.
2009. 04. 24. 09:34
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 18,46 pontos csökkenéssel, 12 447,93 ponton nyitott pénteken. Csütörtöki záró értékéhez képest 0,15 százalékkal gyengült.
2009. 04. 24. 09:16
Az OTP Nyrt. pénteken tartja éves rendes közgyűlését. Az igazgatóság azt javasolja a részvényeseknek, hogy a bank 2008-ra ne fizessen osztalékot, és átmeneti időre vezessen be 10 százalékos szavazati korlátot.
2009. 04. 24. 06:49
Az OTP elnök-vezérigazgatója szerint az év végére 285 forint körül lesz az euró árfolyama. Csányi Sándor az InfoRádió Aréna című műsorában csütörtökön úgy vélekedett: a Bajnai-program alkalmas arra, hogy visszatérjen az ország fizetőképessége iránti bizalom.
2009. 04. 23. 20:56
A papíralapú újság igazi versenytársa nem a televízió, a rádió, vagy az online újság, hanem az, hogy az olvasóknak egyre kevesebb az idejük; állítja Juan Antonio Giner, az Innovation International Media Consulting Group alapító elnöke.
2009. 04. 23. 18:38
Erősebb és stabilabb lett a Mol – értékelte az április 23-i éves, rendes közgyűlést Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója, aki a lopakodó felvásárlás elleni védekezés megerősítését említette a fórum legfontosabb eredményeként.
2009. 04. 23. 18:18
A kormány kártalanítja az áfaarányosítás korábbi, közösségi joggal ellentétes gyakorlata miatt veszteséget szenvedőket, ennek mértékéről és formájáról azonban csak később döntenek - derül ki a Pénzügyminisztérium közleményéből.
2009. 04. 23. 15:46
Az egyetemet otthagyó hallgatók egy része jobb karrierkilátásokra számíthat, mint az iskolát befejező társaik - áll a canterbury-i University for the Creative Arts kutatási jelentésében. A tanulmány arra is kitér, hogy milyen szakokon „érdemes” lemorzsolódni.
2009. 04. 23. 14:05
Olvasói sztorik