Üzleti tippek

Gyorsan fogynak az egyéni vállalkozások

Az IPOSZ elnöke szerint az egyéni vállalkozások számának csökkenése a vállalkozások ellehetetlenülését jelzi.

A korábbi évekre jellemző bővüléssel éles ellentétben 2009 első három hónapjában 27 ezer egyéni vállalkozás szűnt meg, s mindössze 2300 jött létre Magyarországon, ami jól jelzi a vállalkozások fokozatos ellehetetlenülését – mondta Szűcs György, az Ipartestületek Országos Szövetségének (IPOSZ) elnöke csütörtökön Budapesten.

Az IPOSZ által szervezett szak- és felnőttképzési konferencia szünetében tartott sajtótájékoztatón Szűcs György elmondta: aggályosnak tartják, hogy „a megszorítások jelentik a kormány egyetlen válságra adott válaszát”. Nehezményezte azt is, hogy a szociális partnereknek rendkívül rövid idő áll rendelkezésére a részletes program megismerésére, hiszen az Országos Érdekegyeztető Tanács már pénteken tárgyalja azt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik