A kormány olyan arányú adócsökkentésre szeretne javaslatot tenni, amelyre 20 éve nem volt példa Magyarországon - közölte Oszkó Péter pénzügyminiszter a szerdai kormányülés előtt.
Május huszadikán, szerdán Budapesten a Nyugati és a Keleti Pályaudvarnál működő posta éjfélig, míg a Mammut Bevásárlóközpontban este 10–ig várják az ügyfeleket. A Fogarasi úti Tescóban a szokott rend szerint, éjjel-nappal működik a szolgáltatás. A megyeszékhelyeken általában egy-egy postahely este nyolcig várja ügyfeleit.
Elveszítette a pert, így ötmillió dolláros kártérítést fizet az American Apparel ruhagyártó Woody Allennek egy 2007-es reklámkampány miatt. A rendező-színész jó hírnevére hivatkozott, a vállalat azonban úgy gondolta, nincs is jó híre.
Az ajánlott nyolc óránál 19 százalékkal kevesebbet alszanak a vállalatvezetők a válság miatt. Az öt országban, Hollandiában, Nagy-Britanniában, Németországban, az Egyesült Államokban és Japánban végzett kutatás azt mutatja, a munkahelyi stressz miatt az amerikaiak veszítik a legtöbb alvásidőt.
Csökkentés helyett inkább emelje meg negyedével a két országos kereskedelmi televíziós csatorna koncessziós díját a médiahatóság - kérte a Duna TV elnöke, aki szerint ez egyfajta „giccsbírság" is lehetne. A koncessziós-díj kérdését ezen a héten is elnapolták.
Az országos közszolgálati műsorszolgáltatóknak a törvény szerint mától június 4-éig legalább háromszor ingyenesen közzé kell tenniük a június 7-ei európai parlamenti (EP) választáson listát állító pártok politikai hirdetéseit.
A japán gazdaság rekord mértékben, 4,0 százalékot zsugorodott az idei év első negyedévében az előző három hónaphoz képest - közölte szerdán a japán kormány.
Az OTP Bankcsoport 2009 első negyedévében 41,81 milliárd forint konszolidált adózott nyereséget ért el kedden este közzétett gyorsjelentése szerint, ami 24 százalékkal marad el az előző év hasonló időszakától.
Rontotta nyolc magyar bank besorolásait kedden a Moody's Investors Service hitelminősítő - egyes esetekben több fokozattal -, arra a véleményére hivatkozva, hogy a működési környezet gyors romlása jelentős nyomást gyakorol az érintett pénzintézeteknek a pénzügyierő-osztályzattal kifejezett önálló hitelképességi mutatóira.
Nem számítottak ekkora visszaesésre a jövedelemfelméréssel foglalkozó cégek sem: tavaly év végén még azt jósolták, legalább 5 százalékkal nőhet a fizetésünk – a reálbér pedig átlagosan másfél százalékkal. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet is csak 0,8 százalékos reálbércsökkenést prognosztizált az Európai Unió országaiban. A KSH legfrissebb adatai szerint azonban már most 2,7 százalékkal elmaradtunk az előző évitől.
A következő néhány hónapban a magyar kiskereskedelmi forgalom stagnálására, augusztustól azonban - a megszorító intézkedések következtében - újabb visszaesésre számít az Ecostat.
Leállítja lakossági hitelezését, három éven belül megszünteti magyarországi tevékenységét, és elbocsátja dolgozóit a Hongkong and Shanghai Banking Corporation (HSBC) – írja az Index.
Több mint félmillióan az utolsó pillanatokban adják be szja-bevallásukat az adóhatóság korábbi tapasztalatai alapján. A leggyakoribb hibákról és azok következményeiről, büntetéseiről tájékoztatjuk most olvasóinkat, felhívva a figyelmet, hogy május 20-ig kell eleget tenniük bevallási kötelezettségüknek.
A költségvetési hiánycél módosítása miatt nem kerül veszélybe a jövőre tervezett adócsökkentés - mondta Veres János, az MSZP parlamenti frakcióvezető-helyettese.
Ben Affleck jóslata szerint valószínűleg A dolgok állása (State of Play) című film az utolsó alkotás, amely szerkesztőségben játszódik. Bár az ugyancsak a sajtó végnapjait beharangozó A szólista (The Soloist) bemutatása némileg rácáfolt, az utóbbi film sztárja, Robert Downey Jr. egy véleményen van vele.
A Magyar Reklámszövetség és az Art Directors Club Hungary közös projekt keretében készített egy oldalt, ahol a valaha díjat nyert magyar reklámokat gyűjtötte össze, hogy egy adatbázis formájában kereshetővé váljanak.
Kedden is folytatta szárnyalását a forint, délelőtt már csak 278 forintot adtak egy euróért, az erősödést az elemzők alapvetően a pozitív nemzetközi hangulatra vezetik vissza.
Az IMF beleegyezett a magyar hiánycél növelésébe, és elfogadta, hogy a magyar gazdaság az eddig vártnál is rosszabbul teljesít majd. A Valutaalap bizonyos mutatóknál nagyon szigorú feltételeket szabott.
A DSG International, amely Európa második legnagyobb elektronikai termékeket árusító kiskereskedelmi hálózatát üzemelteti, megállapodást kötött az EW Electro Retail Ltd. céggel, hogy 1 euróért eladja neki a magyarországi Electro World-hálózatot.