Üzleti tippek

Hollywood temeti az írott sajtót

Ben Affleck jóslata szerint valószínűleg A dolgok állása (State of Play) című film az utolsó alkotás, amely szerkesztőségben játszódik. Bár az ugyancsak a sajtó végnapjait beharangozó A szólista (The Soloist) bemutatása némileg rácáfolt, az utóbbi film sztárja, Robert Downey Jr. egy véleményen van vele.

“Az internet a sajtó halála. A blogok egyszerűen felfalják életterét, ami félelmetes” – mondta az El País című spanyol napilapnak Robert Downey Jr.

A szólista igaz történetet dolgoz fel, főhőse, Steve Lopez élő személy, a The Los Angeles Times újságírója, aki barátságot köt egy fedél nélküli, zenei tehetséggel megáldott emberrel (Jamie Foxx), és segítségével riportsorozatot készít a hajléktalanokról. A szerkesztőség, ahol dolgozik, komoly nehézséggel küzd, és benne kétségek támadnak, hogy írásával valóban a fedélnélküliekre akarja-e felhívni a figyelmet vagy inkább a munkahelyét megmenteni.
Downey, aki egyaránt szenvedélyes olvasója a tekintélyes The Washington Postnak és a szenzációhajhász The New York Postnak, úgy vélekedett nyilatkozatában, hogy a társadalomnak okvetlenül szüksége van ilyen együtt érző és önmarcangoló újságírókra.

Hollywood korábban is foglalkozott a sajtóval, hol negatív, hol pozitív képet festve róla. Voltak olyan alkotások, mint Az aranypolgár, a Hálózat, Az elnök emberei, amelyek megihlették újságírók több nemzedékét. Most viszont a vergődését mutatja be.

Affleck szerint az ő lányai már csodálkozni fognak azon, hogy volt idő, amikor a híreket – haszontalan módon – papírra nyomták. Ő maga élvezi a blogok gyors reagálását, az újságírás demokratizálásának tartja, ugyanakkor úgy gondolja, hogy ez véget vet annak az etikának és pontosságnak, amely az írott sajtó jellemzője volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik