FN

Az amerikai pénzügyminiszter szerint a gazdasági kilábalás kissé egyenetlen lehet és eltarthat egy ideig. Timothy Geithner szerint, aki az NBC-nek nyilatkozott egy vasárnap sugárzandó interjú számára, a munkahelyek és a befektetői bizalom visszatérése lesz a kilábalás igazi tesztje.
2009. 11. 01. 11:56
A jövő héten lezárulhat az Opel eladása: cégkörök és az üzemi tanács reményei szerint az eddigi anyavállalat, a General Motors igazgatótanácsa november 3-án hozza meg döntését arról, hogy visszalép-e korábbi szándékától, illetve annak megfelelően eladja-e az Opelt a Magna-Sberbank konzorciumnak.
2009. 11. 01. 10:08
A nehéziparban is lehetséges növekedni – erre példa a Ferropatent Zrt. A vas szeretetére alapozva hozta létre Szabó Sándor a magyar piacot lassan kinövő céget, amely a Figyelő Feltörekvő középvállalatok toplistájának 21. helyezettje, írja az Üzlet&Siker melléklet.
2009. 11. 01. 08:20
Ezúton is szeretnénk megköszönni, hogy részt vett a szeptember végi Országos HR Konferenciánkon. Hamarosan elkezdjük a jövő évi konferencia és kiállítás megszervezését és szeretnénk, hogy az eddiginél is magasabb színvonalú szakmai rendezvényt nyújtsunk Önnek. Ennek érdekében készítettünk egy nagyon rövid kérdőívet, melynek a kitöltésével Ön is hozzájárul a soron következő Országos HR konferencia sikerességéhez. Kérjük, tekintse meg ké
2009. 11. 01. 07:40
Irán nem hivatalos tárgyalásokat folytat néhány európai vállalattal a Nabucco gázvezeték projektben történő részvételéről - jelentette ki egy magas rangú iráni energetikai tisztségviselő a Mehr iráni hírügynökség szerint.
2009. 10. 31. 12:48
A költségvetésnek ma egyetlen lehetősége a bevételek növelése, kiadási oldalon ugyanis, ellentétben az európai országokkal, a jelenlegi struktúrában már nincs hová hátrálni - mondta Kovács Árpád Szombathelyen egy tanácskozáson, pénteken.
2009. 10. 30. 19:41
Kínát elkerülte a válság, ezért könnyen átveheti az Egyesült Államok világgazdasági szerepét – mondta Soros György a Közép-európai Egyetem (CEU) szervezésében tartott előadássorozata záró értekezésében pénteken. A befektető azért azt valószínűsíti, hogy Kína és az Egyesült Államok előbb utóbb kiegyeznek.
2009. 10. 30. 17:55
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 326 pontos, 1,56 százalékos csökkenéssel, 20 573 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 28,6 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.
2009. 10. 30. 17:23
Több vállalkozásnak kell naponta végrehajtási bírságot fizetnie amiatt, mert nem teljesítették a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) határozatában számukra előírt kötelezettségeiket.
2009. 10. 30. 13:30
Az adóterhek növekedése miatt sok cégvezető feltette magának a kérdést: megéri-e fenntartani a jelenlegi cafetéria rendszereket a 2010-es törvényváltozás ismeretében.
2009. 10. 30. 13:10
Több mint tíz év óta szeptemberben a legmagasabb szintre emelkedett a munkanélküliség az euróövezetben. Az egész Európai Uniót tekintve a ráta az adatrögzítés kezdete, 2000. óta volt a legmagasabb.
2009. 10. 30. 12:31
Szeptember végéig 75 milliárd forint nyereséget ért el a Magyar Nemzeti Bank, s ebben az évben várhatóan 36 milliárdos nyereséggel zár, jövőre 126 milliárd forint veszteséget vár - hangzott el a jegybank pénteki szakértői tájékoztatóján.
2009. 10. 30. 11:50
Roger Federer lesz a minőségi csokoládéiról ismert Lindt&Sprüngli globális nagykövete. A svájci teniszező tévés reklámokban, illetve promóciós kampányokban is népszerűsíti majd a Lindt termékeket.
2009. 10. 30. 11:00
Sem az érdekképviseletek, sem az unió nem ért el szinte semmi olyat az utóbbi években, amivel jelentősen segítette volna a legkisebb cégeket. Interjú az UEAPME alelnökével, Kassai Róberttel.
2009. 10. 30. 10:43
Újra felfelé indulhat az elmúlt évek lejtmenete után a hazai papíripar termelése. A szektor kibocsátása 2008-ban még évtizedes mélyponton volt, jövőre azonban már rekordszámokra van kilátás - írta pénteki számában a Világgazdaság.
2009. 10. 30. 10:06
Mintegy 64 ezer, a jövő évi költségvetés oktatást érintő tételei elleni tiltakozó aláírást gyűjtött össze a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), az íveket pénteken adta át a tömörülés elnöke az Országgyűlés civil irodáján.
2009. 10. 30. 09:56
Nem írja alá a két országos kereskedelmi rádiós frekvencia pályázatának győzteseivel kötendő műsorszolgáltatási szerződést a médiahatóság elnöke; Majtényi László erről a Magyar Rádió 180 perc című reggeli műsorában beszélt pénteken.
2009. 10. 30. 08:58
Nincs még cégének weboldala? Elégedetlen a jelenlegi honlapjával? Esetleg drágának találja a profi fejlesztők ajánlatait? Vagy csak szeretné megismerni a folyamatot, hogy a körmükre tudjon nézni? Áldozzon ránk 3 délutánt, és az alábbi képességekkel ruházzuk fel: Sosem fog beugrani túlárazott webfejlesztőknek! Végre ki fogja ismerni magát a szakbarbár szövegeken! Képes lesz önmaga összerakni cége weboldalát
2009. 10. 30. 08:13
Magyarország felkészületlenül áll a következő évtizedek energiapolitikai kihívásai előtt, miközben kiszolgáltatott helyzetben van: energiafüggősége magas, gazdasági mozgástere kicsi, zöldenergia-potenciálja lényegesen alacsonyabb a többi kelet-közép-európai régiós országénál.
2009. 10. 30. 07:28
Az adóhatóságnak szeptember végén 1506 vállalkozás tartozott egyenként több mint 100 millió forinttal, valamint 2820 magánszemély és egyéni vállalkozó egyenként több mint 10 millió forinttal folyamatosan, 180 napon túl - derül ki az APEH honlapján közzétett listákból.
2009. 10. 30. 07:14
Olvasói sztorik