Üzleti tippek

Nyugdíjasokat is vár az MRSZ

95 százalékos támogatással fogadta el a szervezet modernizáló struktúraváltását és az ahhoz kapcsolódó alapszabály-módosítást a Magyar Reklámszövetség Közgyűlése 2009. november 5-én. Közvetlenebb lesz az érdekképviselet, erősödik a mérhetőség.

A leglényegesebb változás az elnökség megválasztásának módja. Az MRSZ teljes tagsága – tevékenysége, illetve érdeklődése alapján – a megbízó (hirdető), szolgáltató és médiaszektorba sorolódik. A három szektorból 6-6 képviselő kerül majd az elnökségbe egyúttal 1-1 alelnököt is delegálva.

Szintén elnökségi részvétel lehetőségéhez jutnak a különböző szakmai érdekek mentén létrejött és dolgozó tagozatok – összesen szintén 6 tagot delegálva a vezető testületbe. Megmarad az ügyvezetés, és nem változik az elnök külön listáról való megválasztása, illetve a Jogi és Etikai Bizottságok vezetőinek automatikus elnökségi tagsága sem.

Az átalakulás lényegében tehát vezetésszervezési reformot jelent, de magában a tagsági lehetőségben is történnek változások. Az egyéni tagság lehetősége alanyi jogon a diákoknak és a nyugdíjasoknak nyitva álló lehetőséggé válik, de szabadúszók, egyetemi oktatók vagy újságírók kérhetik az ügyvezetéstől az egyéni tagság lehetőségét.

Az idén esedékes tisztújítás már az új rendszerben történik, ennek megfelelően a következő hetekben kezdődnek meg az ehhez kapcsolódó előkészületek, zajlik le a jelölési időszak, december 10-én pedig sor kerül a Magyar Reklámszövetség tisztújító közgyűlésére. A közgyűlés tanúsága szerint a tagság is hisz benne, hogy az új struktúrában teljesebb felhatalmazottság alapján tud a majdani vezetőség dolgozni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik