A múlt év november végén 30,852 milliárd euróra nőttek a Magyar Nemzeti Bank tartalékai - közölte a jegybank. Ez az összeg a valaha kimutatott legnagyobb érték.
Kiegyensúlyozottan, visszafogottan, karakteres kijelentések nélkül, kevés konkrétumot említve beszélt az Országgyűlés Európai Ügyek Bizottságának szerdai meghallgatásán Andor László uniós biztosjelölt.
Esik a könyvpiac, így a nagy terjeszkedés után boltbezárásokra készül az Alexandra-hálózat – nyilatkozta Matyi Dezső tulajdonos a Figyelő legfrissebb, csütörtökön utcára kerülő számában.
A munkanélküliségi ráta elérte a 10,5 százalékot. Egy évvel ezelőtt a munkaképes korú lakosság 7,8 százaléka hiába keresett munkát, a ráta a most vizsgált időszakot megelőző negyedévben is alacsonyabb, 10,3 százalékos volt - áll a KSH adataiban.
Az amerikaiak többsége még mindig tévén nézi kedvenc műsorait, a digitális rögzítés lehetőségeivel csak kevesen élnek. Clint Eastwooddal szívesebben szerepelnének, mint George Clooneyval, derül ki egy online közvélemény-kutatásból.
A Ziua és a Gardianul című román országos napilapok is megszüntetik a nyomtatott kiadásukat, miután tavaly év végén a Cotidianul című napilap is hasonlóan cselekedett.
Százhuszonegy újságírót öltek meg 2009-ben a világ 25 országában, s ez a szám 33 százalékkal magasabb, mint a 2008-as - közölte a genfi székhelyű Press Embleme Campagne nevű civil szervezet.
A decemberi többlet miatt a vártnál kedvezőbb az államháztartás 2009-es deficitje. A PM szerint teljesülhet a hiánycél, a miniszter a többletadó-bevételeknek tudja be a vártnál jobb teljesítményt. Elemzők kedvezőnek ítélték a hírt, de figyelmeztettek a jövő felélésének veszélyére is.
Hatályba lépett január 1-jén a lakosság részére hitelt nyújtó pénzügyi cégek ügyfelekkel szembeni tisztességes magatartásáról szóló Magatartási Kódex. A felügyelet honlapján közzétette azon intézmények listáját is, amelyek nem csatlakoztak a dokumentumhoz.
Elemzők kedvezőnek értékelik a vártnál kisebb, 918,6 milliárd forint összegű 2009-es államháztartási hiányt. Ám megeshet, hogy „csak a jövő felélése történt” - figyelmeztetnek.
A decemberre várt 135 milliárd forinttal szemben 205 milliárd forintos többlet keletkezett az államháztartásban, ezért várhatóan teljesül a 2009-es hiánycél - közölte a Pénzügyminisztérium.
Az egy évvel korábbinál 31,5 százalékkal több, összesen 15 066 cég ment tönkre tavaly Magyarországon. Az idei év sem kecsegtet túl sok jóval - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató adataiból.
Egymillió forint bírságot kellett fizetnie az Aldi Magyarország Élelmiszer Kereskedelmi Bt.-nek tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt. A cég két gyerekjelmeze volt hiányos, illetve csak apóbetűs figyelmeztetést adott.
Emelkednek a nyugdíjak, azonban a nyugdíjminimumok nem. 2010-ben is lehet korengedményes nyugdíjmegállapodást kötni. A 2008 előtti előnyugdíjazottak pedig annyit dolgozhatnak, amennyit csak bírnak, minden körülmények között megkapják a nyugdíjat.
A jövedéki adó január elsejei emelkedése miatt az APEH módosította a január elseje és 31-e között, a fogyasztási norma szerinti üzemanyagköltség-elszámolásban alkalmazható üzemanyagárakat.
Elutasította a vitatott Icesave-törvény aláírását az izlandi államfő. Emiatt a brit és holland betétesek veszteségeinek részleges kártalanításáról szóló törvényről népszavazást kell tartani.
A vártnál kedvezőbb lehet az államháztartás decemberi pénzforgalmi adata - vélekedtek az elemzők, akik szerint ennek köszönhetően teljesíthető lesz a Pénzügyminisztérium (PM) által kitűzött, GDP-arányosan 3,8 százalékos pénzforgalmi deficit.
Tavaly decemberben az előző hónaphoz képest 30,5 százalékkal csökkent a részvények forgalma a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), kétszeres árfolyamértéken számolva 605 milliárd forintot tett ki - derül ki a BÉT havi statisztikájából, amely a brókercégek jelentései alapján készült.
Decemberben háromezer fővel csökkent a munkanélküliek száma Németországban az előző hónaphoz képest a szezonálisan kiigazított adatok szerint. Az elemzők ötezres növekedést vártak.