Pénzügy

27 millióan veszítették el az állásukat

Világszerte 27 millióan vesztették el az állásukat tavaly, és 600 millióan élnek mélyszegénységben - áll a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) éves jelentésében.

Ebből 12 millióra tehető azok száma, aki Észak-Amerikában, Japánban és Nyugat-Európában váltak állástalanná. Kelet-Európában és Latin-Amerikában egyaránt közel 4 millióval nőtt a munkanélküliek száma, míg Ázsiában, Afrikában és a Közel-Keleten viszonylag stabil volt a foglalkoztatási helyzet.

A Davosban szerdán kezdődő világgazdasági fórumra időzített 82 oldalas jelentésben a genfi székhelyű intézmény előrejelzése szerint a munkanélküliség az idén is magas lesz, és a fejlett országokban 3 millióval gyarapodhat azoknak a tábora, akik nem találnak maguknak munkát.

Az ILO szerint tavaly globálisan 6,6 százalék volt a munkanélküliségi ráta, de a helyzet a valóságban sokkal rosszabb, mert 600 millióan élnek napi 1,25 dollárnál kevesebb összegből, 200 millióan pedig éppen csak a szegénységi küszöb felett vannak.

A nemzetközi szervezet szakértői szerint ebből a válságos helyzetből csak egy “globális munkaügyi megállapodás” jelenthet kivezető utat a foglalkoztatás növelése céljából. “A munkanélküliség növekedésének megakadályozása napjaink első számú politikai feladata” – mondta az ILO főtitkára. Juan Somavia hozzátette: ugyanolyan politikai eltökéltségre van szükség, mint a bankok megsegítésekor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik