FN
Az autóipar lehet a gazdasági növekedés motorja.
Hatalmas az érdeklődés.
120 ezer háztartást szolgál ki az Emfesz.
Az üzletek méretének csökkenése nem érinti a munkaerőt.
2010. 03. 30. 10:19
A vállalkozók nagy része ráér az év végén foglalkozni a tevékenységre jellemző kereset szerinti szja megfizetésével. Sőt, lehet hogy akkor sem kell sort keríteniük rá, mert nem kizárt, hogy az Alkotmánybíróság vagy az új kormány hatályon kívül helyezi az új szabályt.
265-ös euró jegyzést várnak a piacon kedden.
A tavaly novemberi 52,44 százalékos arány az idén februárban 49,51 százalékra csökkent.
2010. 03. 30. 09:52
A legtöbb adóssága az oktatási és a honvédelmi tárcának van.
2010. 03. 30. 09:12
SMS-ben is bejelenthető az idénymunkás.
Ablonczy Ákos 2010. április végén, határozott idejű megbízatásának lejártával távozik az Origo Zrt. kereskedelmi igazgatói székéből. A szakember döntését más irányú szakmai kihívások iránti érdeklődésével indokolta.
Júniustól napi egy fontot, vagy heti két fontot kell fizetnie annak, aki a The Times, vagy a The Sunday Times online kiadását szeretné olvasni.
Szakértők szerint eddig minden választási évben hasonló tendencia volt megfigyelhető.
A kisebb kategóriájú hajók iránt már nő az érdeklődés.
2010. 03. 30. 07:37
Közel negyven fővel nő a cég létszáma.
Átlagosan 13 százalékkal keres kevesebbet egy magyar nő.
2010. 03. 30. 07:22
Befagyasztaná a minimálbért, eltörölné a bérminimumot, s minimális garantált bért ajánl segélyek helyett az LMP. Egy rész neoliberalizmus, egy rész ökológiai gondolkodás. Az fn.hu – több más pártprogram után – most az LMP gazdasági elképzeléseit elemzi.
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) az idei költségvetés adó- és illetékbevételek, valamint az állami vagyon értékesítéséből származó bevételek teljesülését általában közepes, egyes esetekben azonban magas kockázatúnak ítéli meg - derül ki az ÁSZ jelentéséből az államháztartás vagyoni és pénzügyi helyzetéről.
Bajnai Gordon hangsúlyozta: a kormány határozottan lépett fel a szolgáltatók felé a gázár kialakításának kérdésében.
2010. 03. 29. 18:00
Alkotmányellenes, hogy az építési vállalkozó a megrendelő ingatlanjára jelzálogjogot jegyeztethet be - közölte az Alkotmánybíróság (Ab) hétfőn.
A Magyar Nemzeti Bank 5 ezer forint névértékű ezüst emlékpénzt bocsát ki Kosztolányi Dezső születésének 125. évfordulója alkalmából - jelentette be Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a hétfői tájékoztatón.
Egy lapértesülés szerint a magyar milliárdos megválik a többségi tulajdonától.
- 09:58 Az elbukott BL-rangadó után a vezetőséget kritizálta a Manchester United világbajnok védője
- 09:55 Lemondott az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője
- 09:51 Hivatalos látogatást tesz Lezsák Sándor birodalmában a Fidesz–KDNP
- 09:46 Tupac-per: 40 év börtönre ítélték a gyilkosság megszervezőjét
- 09:44 Először vehette át magyar matematikus a nemzetközi Bolyai-díjat
- 09:37 Gulácsinak üzent a Villarreal edzője azután, hogy fegyveres rablók jártak a magyar kapus otthonában
- 09:14 „Hibáztam. Egy buta senkiházi társaság uralta el a kamarát” – írta Parragh László egy kiszivárgott levélben
- 09:11 Ezek okozhatják a gyakori gyerekkori hasfájást
- 09:02 Brutális sztorik a szegedi egyetem kancellárjától Orbán Győzőékről, Bánki Erikről, Kubatov Gáborról és a fenyegetésekről
- 08:53 „Igazi seggfej volt” – a norvég csapatkapitány büszke rá, hogy kiállításig provokálta a Bayern játékosát
- 08:50 Keresik a debreceni fiatalokat, akik köveket tettek egy vasúti váltóba
- 08:38 Tíz évvel a befejezése után visszatér a Csajok
- 08:26 Templomba viszi a politikát a KDNP, fogolykiváltó imára hívják támogatóikat
- 07:57 Forsthoffer Ágnes Németh Balázsnak: Ne haragudjon, de az önök módszerei egyszerűen embertelenek
- 08:52 Több mint 30 éve rejtőzhetett a Dunában egy kólásdoboz
- 06:15 Kiderült, milyen előzmények után mondott le az energetikai államtitkár
- 05:58 Bár Bayer Zsolt az akkurátus adófizetésével büszkélkedett, többmilliós köztartozást és sorozatos végrehajtásokat találtunk körülötte
- 19:24 Fegyveres rablás áldozata lett spanyolországi otthonában Gulácsi Péter
- 06:56 A Tisza állítja, Sárosi József nem Hadházy földmutyis leleplező posztja, hanem a sok elfoglaltsága miatt távozott a vizsgálóbizottság éléről
- 06:46 Újabb változásokat jelentett be a NAV: minden EU-n kívülről érkező, netes csomagrendelést érint
- 20:45 Lemondott Tótth András energetikai államtitkár
- 09:02 Brutális sztorik a szegedi egyetem kancellárjától Orbán Győzőékről, Bánki Erikről, Kubatov Gáborról és a fenyegetésekről
- 07:09 Lemondott az USA súlyos botrányokba keveredett athéni nagykövete
- 07:57 Forsthoffer Ágnes Németh Balázsnak: Ne haragudjon, de az önök módszerei egyszerűen embertelenek
- 07:30 Kvíz: tejföl az égésre, krumpli a zokniba – ismeri a régi népi gyógymódokat?