FN
Alkotmánybírósághoz kíván fordulni a Magyar Póker Szövetség az úgynevezett "pókertörvény" miatt, mert úgy vélik, hogy a jogszabály kizárólag a külföldi tulajdonban lévő kaszinók érdekeit szolgálja - írja a Népszabadság.
Magyarországon a csökkenő jövedelmek és a visszaeső GDP ellenére is nagymértékben nőttek 2009-ben a lakossági megtakarítások. Miért kezdtünk el jobban takarékoskodni? Vélhetően sokan érzik úgy, hogy felborult a korábbi pénzügyi biztonságuk, ezért tartanak a jövőtől.
A magyar háztartások közül, ahol csak tehették, igyekeztek többet megtakarítani a globális válság idején. Ez az időszak ráadásul egybeesett a bankok globális finanszírozási gondjaival, amely a nagy nemzetközi bankok hazai leányvállalatainál is jelentkezett, de az anyanélküli, független házaknál pedig végképp.
Az üdülési csekk névre szól, de a jegyüzérnek ez nem jelent gondot.
2010. 04. 02. 05:58
A sikeres fedezeti alapok vezetői az Egyesült Államokban tavaly ismét dollármilliárdokat kerestek, az élmezőnyben foglal helyet Soros György üzletember is – jelentette csütörtökön a CNBC gazdasági hírtelevízió. A nagy pénzintézetek recesszió utáni feltámadásszerű visszatéréséből nem csak a bankárok profitáltak, ismét hatalmas jövedelmeket könyvelhettek el a fedezeti alapok vezető is. A legnagyobb, 4 milliárd dolláros jövedelmet [...]
Alkotmányellenes az a tavaly decemberben hozott törvény, amely a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) elnökét rendelkezéskiadási joggal ruházta volna fel, mondta ki szerdán az Alkotmánybíróság (AB), a határozat a testület honlapján és a Magyar Közlönyben is megtalálható.
Felére csökkent a saját forrásból képzést finanszírozó cégek száma.
Április 1-jétől megváltoztak az alkalmi foglalkoztatás szabályai: megszűnt a papíralapú adminisztráció, és az alkalmi munkavállalói könyv is. Ám a régi „kék könyvet” nem szabad a sutba vágni, visszamenőleg ugyanis ezzel lehet igazolni, mennyit dolgozott valaki.
Sztrájk helyett a bíróságon folytatja vitáját a Lufthansa és a szakszervezet.
A Romániából érkezőknek is jobb lesz a felújítás után.
Bővítik a Határ úti ipari parkot.
Az ismert tévés személyiség lesz felelős a Mol hazai kommunikációjáért.
Sereghajtókból osztályelsők lehetünk, ha a következő kormány nem tér le a mostani kabinet által meghatározott gazdasági pályáról - mondta Bajnai Gordon. A miniszterelnök az elmúlt egy éves tevékenységét értékelve úgy látja: a válságkezelő programmal sikerült kitörni egy ördögi körből. Videó!
Három ágazat mintegy húsz szakmacsoportjának a képviselőinek kínálnak állást a német, az osztrák és a svájci EURES-tanácsadók 2010. április 10-én, egy ingyenes állásbörzén.
Kategóriájában első a Nokia és az OTP is.
Egymillió aktív korú magyar nem fizet járulékot.
A válság még nem ért véget - figyelmeztet Bajnai.
Az internetes értékesítést is fejlesztik.
Felmondta dolgozói kollektív szerződését a Pécsi Tudományegyetem (PTE), a lépés indoka az intézmény pénzügyi stabilitásának megteremtése.
Csökkentek a bevételek, nőttek a kiadások.
Tíz év alatt kétmilliárd eurós bevétellel számolhat a beruházás.
- 06:15 Kiderült, milyen előzmények után mondott le az energetikai államtitkár
- 05:58 Bár Bayer Zsolt az akkurátus adófizetésével büszkélkedett, többmilliós köztartozást és sorozatos végrehajtásokat találtunk körülötte
- 03:33 „Egyedülálló élménytől, ismertségtől fosztottak meg minket” – csalással ütötték el a magyar 3x3-as kosárválogatottat az olimpiától
- 23:47 A Bayern megégett Norvégiában, Sallaiék ellen fordított a Barca
- 23:27 Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál
- 21:51 Ez történt 2026. október 13-án
- 21:41 Oroszország ellen az eddigi legnagyobb szankciós listát fogadták el, Ukrajna haladhatott az EU-csatlakozás útján
- 21:19 Itt az újabb szenzációs BL-siker a korábbi DVTK-edzővel
- 20:46 Nagyot esett egy nap alatt a Mészáros-cég részvényeinek értéke
- 20:45 Lemondott Tótth András energetikai államtitkár
- 20:35 Jól sikerült Leó pápa műtétje
- 20:17 A Fidesz támogatja Magyar Péter drog-és alkoholtesztekre vonatkozó javaslatát
- 20:10 Balavány György: Kedves Nézőink, maradjanak velünk, az esti műsor: Az állam gyilkol!
- 20:04 Hegedűs Zsolt: A várólistacsökkentés eredményétől függően kapnának plusz pénzt a kórházak
- 05:00 Kihirdették a győzteseket: szívszaggató 2026 legjobb természetfotója
- 19:24 Fegyveres rablás áldozata lett spanyolországi otthonában Gulácsi Péter
- 15:26 Tigristámadás: kiderült, ki volt a férfi, aki bemászott a vadállathoz
- 20:45 Lemondott Tótth András energetikai államtitkár
- 18:01 Egyik reggel Polt váratlanul behívatta Fejes Pétert, és öt perc múlva már nem volt főügyész
- 17:44 „Paraszt!” – kiáltotta a tiszás képviselő a Parlamentben a fideszesnek, bocsánatot kellett kérnie
- 13:48 Borbás Marcsi először beszélt arról, hogy veserákja volt
- 23:27 Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál
- 20:46 Nagyot esett egy nap alatt a Mészáros-cég részvényeinek értéke
- 20:10 Balavány György: Kedves Nézőink, maradjanak velünk, az esti műsor: Az állam gyilkol!
- 20:17 A Fidesz támogatja Magyar Péter drog-és alkoholtesztekre vonatkozó javaslatát