Gazdaság

Közel 320 millióért építenek kerékpárutakat Békéscsabán

Csaknem 320 millió forint értékben, mintegy 7,2 kilométer hosszúságban épülnek kerékpárutak Békéscsabán, illetve a város külterületein.

Vantara Gyula polgármester elmondta: az önkormányzat sikerrel szerepelt egy régiós pályázaton, így májustól indulhatnak a kivitelezési munkálatok.

Már megkezdődött ugyanakkor a Békés és Békéscsaba között még hiányzó, megközelítőleg 2,7 kilométeres szakasz építése is, így 2010 nyarától már kerékpárúton lehet a két város között közlekedni.

A polgármester hozzátette: elkészültek, illetve készülőben vannak azok a tervek is, amelyek megvalósulása esetén megépülhet a Kondoros és Békéscsaba közötti, még hiányzó szakasz, így ebben az esetben a 44-es számú főútvonal teljes vonala mellett, Békésszentandrás és Békéscsaba között kerékpárúton lehet majd közlekedni.

A most induló, valamint a már néhány napja megkezdődött beruházások összességében mintegy 320 millió forintba kerülnek, amelyből átlagosan 15 százalékot biztosít a helyi önkormányzat, illetve hozzájárul a költségekhez Békés városa is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik