Öt éven keresztül a Strabag Property and Facility Services Zrt. gondozza a Magyar Telekom ingatlanjait. A szerződés 1100 ember számára biztosít munkalehetőséget.
A volt horvát gazdasági miniszter állítólagos titkos megállapodása a Mollal is oka annak, hogy Mol- és OTP-vezetőket is be akar idézni tanúként a horvát korrupcióellenes ügyészség - legalábbis egy osztrák gazdasági lap értesülése szerint.
Szerdán reggel ismét sztrájk kezdődött a Ganz-Röck Zrt. kiskunfélegyházi gyárában, mert a dolgozók többszöri ígéret ellenére sem kaptak november óta fizetést.
Ha Magyarország érvényesíti az Ecofin által 64-ről 90 euróra emelt jövedéki adót, s a jelenlegi 57 százalékról 60 százalékra emelt közterhet a cigarettánál, akkor 2018-ra a mai 550 forintos dobozonkénti átlagár átlépheti az ezer forintot - írja a Napi Gazdaság szerdai száma.
Rengeteg jel mutat arra, hogy a tőzsdék hosszú menetelésének vége van. Rossz és még rosszabb forgatókönyvek vannak, ezek alapján bár egyelőre még csak megtorpantak a piacok, de az oldalazás hamar esésbe válthat.
Magyarországon ugyan több szempontból még lenne tere a további részvényár-emelkedésnek, ám erre – a nemzetközi veszélyek miatt – nem érdemes spekulálni. Lássunk négy szempontot, amely miatt a magyar tőzsde akár jobban is teljesíthetne a nemzetközi piacoknál.
A Gazdasági Versenyhivatal 100 millió forintra büntette a Free Choice Kft.-t tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt - közölte a hivatal hétfőn. A megbírságolt cég diszkriminatívnak tartja a döntést, ezért jogorvoslathoz folyamodik.
A szabadúszó és az internetes sajtóban dolgozó újságírók számának növekedése egyrészt sebezhetőbbé tette a sajtót a cenzúrával szemben, másrészt viszont az új média segít az elnyomó törekvések iránti figyelem felkeltésében.
Könyvelők, és az adóhivatal visszajelzései szerint sem volt fennakadás a januári szja és járulékbevallás teljesítésében, jóllehet egy szoftverfejlesztő cég közleménye ezt állította. A hír már több internetes portálon is megjelent.
A munkavállalók két nagy csoportra oszthatók: egyik részüket már fölkereste valamely magánnyugdíjpénztárt képviselő ügynök, a másik részüket pedig föl fogja keresni. Érdemes jó előre felkészülni, mivel az ügynökök alapvetően nem érdekeltek a meztelen valóság részletes feltárásában. Összehasonlító táblázattal segítünk, hogy fölkészülten fogadja az ügynökök hívását!
Minden eddigi rekordot megdöntve 1309 vendéglátóhely csatlakozott a Magyar Turizmus Zrt. által immár ötödször meghirdetett Torkos Csütörtök akciójához. A jelentkezési határidő február 15-én járt le.
Magyarország a világ 183 országa között a 122. helyen áll a vállalati adórendszer vonzereje alapján. Ezzel megelőzzük Kínát, a térségben pedig Szlovákia és Csehország után állunk közvetlenül - írja a Világgazdaság.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 165 pontos, 0,80 százalékos emelkedéssel, 20 898 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 6,7 milliárd forint volt hétfőn, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Újra felmérik a munkahelyi esélyegyenlőséggel, felelősségvállalással kapcsolatos hazai gyakorlatot. Kutatásba kezdett a megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatásának hazai gyakorlatáról a speciális HR-képzéseiről és tanácsadási tevékenységéről ismert mtd Tanácsadói Közösség.
Nettó 160 millió forint keretösszeggel 15 lakossági médiakampány tervezésére és a hozzá kapcsolódó média vásárlásra írt ki nyílt közbeszerzést Budapest Főváros Önkormányzata.
A rövid válasz a címben föltett kérdésre: nem feltétlenül. Még akkor se, ha a Credit Suisse országkockázati rangsora szerint kevésbé kockázatos ország Kazahsztán – vagy éppen Lengyelország - hazánknál, sőt az Egyesült Államoknál is. Jobban kellene bíznunk a tengében és a zlotyban, mint a dollárban – már ha halálosan komolyan vesszük a kockázati rangsort.
Elsősorban a nőknek köszönhető, hogy a hét végén rekordközeli bevételre tettek szert az észak-amerikai mozik: a Valentin-nap című romantikus sztárparádéra három nap alatt 52,4 millió dollárért (10,4 milliárd forint) keltek el a jegyek.