Üzleti tippek

74 forint osztalékot ad a Magyar Telekom

admin
admin

2010. 02. 26. 13:21

A Magyar Telekom igazgatósága részvényenként 74 forint - a tavalyival megegyező - osztalékot javasol elfogadásra a társaság idei közgyűlésének - közölte a Magyar Telekom a Budapesti Értéktőzsde honlapján pénteken.

Az osztalék kifizetésének javasolt kezdő napja 2010. május 7.
Az igazgatóság felhatalmazást kér továbbá a közgyűléstől saját részvények vásárlására a jegyzett tőke legfeljebb 10 százalékának erejéig, ami mintegy 104 millió darab részvényt jelent.

A közlemény szerint a javasolt, minden 100 forint névértékű törzsrészvény után fizetendő 74 forintos osztalék összhangban van a Magyar Telekom osztalékpolitikájával, amely szerint a társaság az eladósodottsági rátát (a nettó adósságnak a nettó adósság + összes tőkére vetített aránya) a 30-40 százalék közötti céltartományban kívánja tartani – tartalmazza a társaság közleménye.

A Magyar Telekom április 7-én tartja éves rendes közgyűlését. Az osztalék kifizetésének javasolt kezdő napja 2010. május 7., ez alapján osztalékra azon részvényesek lesznek jogosultak, akik április 30-án értékpapírszámlájukon Magyar Telekom részvénnyel rendelkeznek.

A sajátrészvény-vásárlási javaslat célja, hogy a Magyar Telekom jelenlegi részvényesi javadalmazási politikája kibővíthetővé váljon és közelítsen a nemzetközi gyakorlathoz. Ugyanakkor az igazgatóság továbbra is úgy gondolja, hogy a részvényesi javadalmazási politika fő eszköze az osztalékfizetés kell hogy maradjon.

A saját részvények tőzsdei vásárlására adandó felhatalmazás az elfogadás napjától 18 hónapos időtartamra szól majd.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Megszólalt Havas Henrik

Miniature figures near Bitcoin physical coin. Futures on Bitcoins increased by more than 20% after their American debut on the Chicago Cboe Futures Exchange.  (Photo by Manuel Romano/NurPhoto)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.