Pénzügy

Munkaerőhiány fenyegeti Kínát

admin
admin

2010. 03. 01. 10:38

A kínai export ismét felpörgött, a gyártulajdonosoknak ezért egyre nagyobb gondot okoz az elhamarkodottan leépített munkaerő pótlása - írja a Világgazdaság.

Kínában a kivitel 14 hónapos zsugorodás után decemberben már éves szinten is növekedést mutatott, és a cégek zöme úgy véli, a válság számukra valóban a múlté lett. Az elbocsátott munkások azonban az olykor szokatlanul nagyvonalú bérajánlatok ellenére is csak vonakodva vagy egyáltalán nem hajlandók visszatérni a gyárakba.

Ez különösen a Gyöngy folyó Hongkong mellett található torkolatvidékén jelent akut problémát, amelyet óriási termelőkapacitása miatt a „világ műhelyeként” is szoktak emlegetni. A régió önmagában is a tíz legnagyobb globális exportőr közé tartozna, s innen kerül ki a teljes kínai kivitel harmada – írja az FT.com nyomán a Világgazdaság.

A fő gondot az jelenti, hogy hiába a korábbinál magasabb fizetés, a fejletlenebb belső vidékekről érkező vendégmunkások immár szívesebben keresnek – és találnak – az otthonuk közelében állást. Ezt a kormányzati gazdaságélénkítő intézkedések tették lehetővé. Ebből a korábban fejletlenebb belső régiók is prosperálni kezdtek, felszívva a korábbi munkaerő-felesleget – mutat rá az RBS hongkongi elemzője.

Így állhatott elő az a helyzet egyes fejlett tartományokban, hogy jelenleg minden munkásra két állás jut, miközben korábban a válság miatt négyen versengtek három helyért.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

2871252 06/13/2016 US soldiers during a stop of the US armed forces in Riga in the course of the Dragoon Ride II of the Saber Strike-2016 international exercise. Taisija Voroncova/Sputnik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.