FN

Kevés vezető világcég élén találunk olyan embert, aki Magyarországról futotta be nemzetközi karrierjét. Kapitány István ilyen ember. Október elsejétől a világ egyik legnagyobb vállalatának, a Shellnek az alelnöke, aki egész Európa kiskereskedelmi üzletágáért felel, ráadásul Budapestről. És negyedévente egy napot Európa valamely benzinkútjánál tölt majd… Interjú.
2010. 09. 23. 10:25
A német autógyár csütörtökön bejelentheti, hogy egymilliárd eurót fektet be a magyarországi gyára kibővítésébe - közölte budapesti keltezésű jelentésében a Reuters brit hírügynökség az AFP francia hírügynökségre hivatkozva.
2010. 09. 22. 22:44
Az Európai Parlament megszavazta Surján László (KDNP) jelentését az idei uniós költségvetés módosításáról, amely a bajba jutott tagállamok számára megteremti az EU pénzügyi garanciavállalásának lehetőségét.
2010. 09. 22. 19:50
Ismét jelentős az érdeklődés a Széchenyi Kártya iránt, ami azt jelzi: a kis- és középvállalkozások (kkv) hitelhez jutása szempontjából életszerű, nem “íróasztalnál kitalált” programról van szó – mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke Debrecenben, egy gazdasági fórumon. Krisán László, a programot koordináló KA-VOSZ Zrt. vezérigazgatója hozzátette: az elmúlt nyolc évben 805 milliárd [...]
2010. 09. 22. 18:31
kkv
Három éve először nőtt a kiskereskedelmi forgalom júliusban, így akár arra is lehetne gondolni, eljött a trendforduló, és már a statisztikákban is látszódik valamelyest a magyarok fogyasztói bizalmának a növekedése. Azonban ez kevéssé valószínű.
2010. 09. 22. 15:56
A GVH engedélyezte, hogy az FHB Jelzálogbank Nyrt. megszerezze az Allianz Bank Zrt. 100 százalékát, és hozzájárult a Prémium Magánnyugdíjpénztár beolvadásához a AXA Önkéntes és Magánnyugdíjpénztárba - közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).
2010. 09. 22. 14:37
A rendszerváltás után húsz évvel még mindig nem tudni pontosan, hogy mekkora az állam vagyona - mondta Lóránt Zoltán, az Állami Számvevőszék (ÁSZ)főigazgatója egy budapesti sajtóbeszélgetésen.
2010. 09. 22. 14:16
A QUAESTOR Zrt. szakértője szerint továbbra sem múlt el a veszélye annak, hogy a világgazdaság egy újabb recesszióba süllyed, azaz „W" alakú lesz a jelenlegi válság lefolyása, a másik alternatíva szerint pedig nagyon lassú gazdasági növekedés fog megindulni.
2010. 09. 22. 13:10
Olvasói sztorik