A nem megfelelõ üzletmenetre hivatkozva megszünteti tevékenységét Japánban a brit Tesco: a világ harmadik kiskereskedelmi hálózata szerdán bejelentette, hogy eladná a tokiói térségben levõ 129 áruházát.
Visszaestek a beruházások a második negyedévben: a nemzetgazdasági beruházások volumene április-júniusban 2,4 százalékkal csökkent az elõzõ negyedévhez képest, míg az elsõ negyedévben 2010 utolsó negyedéhez képest még 1,7 százalékos emelkedést regisztrált a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az ipari termelõi árak az elõzõ havihoz mérten 0,3 százalékkal nõttek, az egy évvel korábbihoz képest ugyanakkor 1 százalékkal csökkentek júliusban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezetõ államtitkár szerint a vártnál kisebb gazdasági növekedés ellensúlyozására elképzelhetõ további zárolás a tárcáknál, és a kormány megvizsgálja más kisebb gazdasági lépések szükségességét is.
Szerdán tárgyalhatja a kormány a 2012-es költségvetést. Orbán Viktor nyilatkozatai kõkemény megszorításokat sejtetnek, amelyeket – a kormányfõ kommunikációja szerint - az euróválság tesz szükségessé. Valójában természetesen csak kisebb mértékben az euróválság, és a korábbi terveknél alacsonyabb növekedés, nagyobb részben a kormány adópolitikája az oka a közelgõ megszorításoknak.
Ivo Sanader volt horvát miniszterelnök kedden tagadta, hogy 10 millió euró kenõpénzt fogadott volna el azért, hogy a segítsen a Mol magyar olaj- és gázipari társaságnak megszerezni az INA horvát olajvállalat irányításának jogát.
Nemcsak a munkavállalók, hanem a munkáltatók képviseletei szerint is szükség van érdekegyeztetésre. Demján Sándor például úgy véli: a munkaadók érdeke, hogy a szakszervezetek erõsek legyenek - mondta a munka törvénykönyvének tervezetét boncolgató konferencián a VOSZ ügyvezetõ elnöke.
Innen már csak felfelé vezet az út? A pénzügyi szakemberek a magyar gazdaság helyzetét a régióban a legrosszabbnak ítélik meg - derül ki a német ZEW intézet és az Erste Bank közös felmérésébõl, amit a Napi Gazdaság ismertet.
Nem felelõtlenségbõl, hanem kényszerûségbõl és a magyar gazdaságpolitika dilettantizmusa miatt adósodott el a lakosság devizaalapon - állítja esszéjében Gazdag László közgazdász, egyetemi docens.