Gazdaság

Kanadai cég szemelte ki az Elcoteq pécsi gyárát

Úgy tudni, nem a kanadai cég az egyetlen érdeklődő.Beszélnek ugyanis egy távol-keleti befektetőről is.

A Selectica kanadai székhelyű multinacionális cég érdeklődik a nehéz anyagi helyzetbe került Elcoteq pécsi gyára iránt – adta hírül az Új Dunántúli Napló kedden.

Amennyiben az Elcoteqhez hasonló tevékenységet folytató, üzleti érdekeltségeit tekintve a világ mintegy harminc országában jelen lévő vállalkozás megvenné a Szilva utcai gyárat, a mintegy 2800 embert foglalkoztató Elcoteq a jelenleg raktárként használt Finn utcai gyárépületben folytathatná a termelést.

Az Elcoteq pécsi illetékesei sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánták a lap információját, mint ahogy azt sem, hogy nem a kanadai az egyetlen érdeklődő, “beszélnek ugyanis egy távol-keleti befektetőről is”.

A Új Dunántúli Napló úgy tudja: a nehéz anyagi helyzetbe került finn érdekeltségű vállalat megmentésére irányuló komplex befektető-bevonás kudarca után lehetséges megoldásként felmerült az egyes leányvállalatok és a gyáregységek eladása. A cég, illetve a leányvállalatok sorsáról az Elcoteq luxemburgi központjában döntenek. A vállalat igazgatótanácsa kedden vagy szerdán ül össze, új fejlemény csak ezután várható.

A pécsi Elcoteqnél ugyanakkor alaptalannak nevezték azokat a híreszteléseket, hogy a cég mintegy 700 arra jogosult dolgozója a jövőben nem kap étkezési jegyet és utazási támogatást. A juttatások néhány napot csúsznak, a szeptemberi fizetést az augusztusihoz hasonló ütemezésben utalják – olvasható a baranyai napilapban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik