Foglalkoztatási szempontból 2011 eléggé felemás volt a kutató szerint. A HR-szakértő pedig sok meglepő dolgot tapasztalt az előző évhez képest a munkaerőpiacon.
Bárhogyan alakulnak a valutaalappal a tárgyalások, az ország jövőre még fizetőképes maradhat, de a bizonytalanság miatt magasra szökhetnek az állampapírhozamok.
A PPP-szerződések szinte kivétel nélkül hátrányt okoztak az államnak, többségüket meg kell szüntetni. A jogbiztonságot garantálni kell, addig nem lehet szó kivásárlásról.
Nehéz évet zárnak a vállalkozások 2011-ben, és nem lesz jobb a helyzetük 2012-ben sem - nyilatkozta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke az MTI-nek.
Az Európai Központi Bank számára az idei év a meghasonlásé és a vergődésé volt a piacok nyomása, az euróövezeti kormányok igényei és a tulajdon megbízatásából fakadó korlátok között.
Körülbelül ötvenévente felépül egy-egy hatalmas adósságállomány, az élénkülés idején féktelen az optimizmus. Aztán ennek vet véget egy válság. Egy ilyen korszaknak a végét éljük.
Aki azért lépett vissza az állami rendszerbe, hogy ne veszítse el az állami nyugdíját, most nagyokat nézhet. Az is benne van az állami nyugdíjrendszerben, aki nincs benne.
Óriási hozamemelkedés mellett keltek el az állampapírok a mai aukción, ami annak fényében nem túl jó jel, hogy a tervek szerint az Államadósság Kezelő Központ jövőre kizárólag a piacról kíván forrást bevonni a ma ismertetett tervek szerint.