Gazdaság

Hol vásároljunk be karácsonyra?

Hagyományainkhoz híven újra megvizsgáltuk, hol érdemes karácsonykor bevásárolni.

A Tesco győzött idei ár-összehasonlításunkban, második az Auchan, a harmadik egy (viszonylag nagy alapterületű) CBA lett. A végső sorrend a táblázatban található árucikkekből álló fogyasztói kosár alapján alakult ki – élő ponty nélkül számítva, minthogy pont ponty nem volt mindenhol. Az adatokat december 16. és 19. között vettük föl.


Forrás: Hír24

A hír24 – fn24 – sport24 koprodukciójában készült összehasonlítás természetesen ugyanazokkal a módszertani korlátokkal bír, mint tavalyi, tavalyelőtti vizsgálataink. Bizonyos termékfajtáknál óhatatlanul különböző minőségű árucikkeket hasonlítottunk össze (például: tej), ami természetesen torzítja a végeredményt.

A jelenség a legmarkánsabban a Culinaris boltban volt megfigyelhető, ahol egy kilogramm banánt 3990 forintért vehettünk volna (igaz, ez bébibanán lett volna), míg ezt máshol ennek az árnak legfeljebb a tizedéért is megtehetjük – azonban nem ugyanazokról a termékekről van szó.


Sok séta, átláthatatlan árazás. Fotó: Reuters

A hipermarketek igazából nem érdekeltek az átlátható árazásban. Tudjuk jól, hogy például egy számítástechnikai boltban kaphatunk egy teljes, részletes árlistát – egy hipermarketben vagy diszkontban legfeljebb az akciós termékekről találunk ilyen listát. Így nem is annyira könnyű a vásárlónak eldönteni, melyik üzletben jár jobban.

Akadt olyan bolt, ahol a biztonsági őr ki akarta zavarni az újságírót, mert az „árírogatáshoz” vezérigazgatói engedély szükséges. Legalább ennyire sokkoló élményt jelentett, amikor az egyik hipermarketben a 7 decis Bailey’s olcsóbb volt, mint a félliteres (az olcsóbb, 7 decis árat vettük figyelembe). 

Bizony érdemes napi vásárlásaink során arra is figyelni, hogy a termékek árazása olykor ellentmondani látszik a józan ész szabályainak. Ajánlatos mindig megnézni, hogy melyik kiszerelés a legolcsóbb egy literre, kilogrammra, stb. számítva, olykor meglepő eredményekre juthatunk.

Az összehasonlító táblázatból végül kihagytuk a Culinarist, mivel a kosarunk számos eleme nem volt kapható a boltban, s az összehasonlíthatóság maga is kérdéses volt. Élő ponty helyett vehettünk volna például bio lazacot 26 600 forintért – egyetlen árucikkel máris jócskán meghaladva a legdrágább bevásárlói kosarunkat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik