Gazdaság

Kártyás villany- és gázórákat akar a KDNP

Aki két hónapja nem fizet, annál kötelező lenne felszerelni, de így megúsznák a kilakoltatást.

A kisebbik kormánypárt frakcióvezetője szerint a közüzemi díjtartozás súlyos probléma, sokan kerülnek nehéz helyzetbe a halmozódó hátralék miatt. Harrach Péter elmondta: ugyan jelenleg is kérhetnek olyan berendezést az érintettek, amellyel csak annyi áramot, illetve gázt használnak fel, amennyit már előre kifizettek, de az eljárás nagyon bonyolult.

A KDNP javaslata alapján minden olyan fogyasztónál, aki hatvan napon túli hátralékba kerül, a szolgáltató kártyás mérőóra felszerelésére lenne kötelezve. Emellett aki már hátralékos, az minden befizetés húsz százalékával az adósságát törlesztené.

Budapest III. kerületének polgármestere, Bús Balázs közölte: az önkormányzattól kérhetik a családok azt, hogy a védett státuszba kerüljenek. Ebben az esetben a szolgáltatónak saját költségén kell felszerelni a mérőórát, ami mintegy 29 ezer forintba kerül.

Ez a rendszer mindenképpen megtakarításra ösztönöz, ugyanis a háziak látják, mennyi áramot fogyasztanak, lehet spórolni. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik